Közösségi oldalak

Sport

Jubileumi szeminárium

Jubileumi szeminárium

A Viharsarok BUDO SE Békéscsabán, a Kazinczy utcai edzőtermében – DOJO-ban _ a hét végén egy jó hangulatú szeminárium keretében ünnepelte meg alapításának harmincadik évfordulóját. Az ünnepi edzést Gulyás László hat danos aikido mester tartotta, aki a köszöntéskor elmondta, hogy barátok közé érkezett.

A Viharsarok BUDO SE keretében több harcművész szakosztály otthonra lelt és edzéslehetőséget kapott, s megbecsült tagja a Békés Megyei Harcművész Szövetségnek is. Berek József IV.DAN aki az egyesület elnöke alapításától fogva, arról számolt be, hogy három klubból huszonkilencen vettek részt a két edzésen. Az egyesület harminc éves, és jövőre pedig a DOJO ünnepli alapításának harmincadik évfordulóját. A budapesti Gulyás László mestert 1994 óta ismerik a klub veteránjai, vagyis tényleg garantált volt a jó, vidám és baráti hangulat – az izzasztó edzés mellett.

Gulyás László és Berek József

Elsősorban haladó technikákat oktatott, de fegyveres gyakorlatokat is végeztek. A nagy számú mester és tanuló fokozatúak mellett a kezdőbbek is lelkesen gyakoroltak, s eredményesen edzettek, ahogyan ezt a tábor végi értékelésnél Gulyás László mester elmondta. Az edzést sikeres övvizsga követte, s ekkor kapták meg a közelmúlt sikeres mestervizsgázói a Japánból megküldött okleveleket is. Ezzel a Viharsarok BUDO SE az év fő programjait sikeresen befejezte, ami után csak gratulálni lehet az elmúlt szép és tartalmas harminc évhez!

G.L.

Milliárdos leltárbotrány az MTVA-nál: tízezer eszközt nem találtak, feljelentést tesznek

Közel tízezer eszközt nem találtak meg a közmédia legutóbbi leltározásakor, több ezer tárgyat pedig rossz helyen tartottak nyilván. Az átvilágítás

Drogos sofőr randalírozott az M1-esen, sorra borította ki a táblákat

Több terelőtáblát is kidöntött egy teherautóval közlekedő férfi, miután letért az úttestről egy munkaterületen. Az M1-es autópályán történt baleset után

Autóelkobzás? Börtön a száguldozóknak? Új korszak jöhet a magyar közlekedésben

Egy vétlen biciklis halt meg 2023 nyarán az Árpád hídon, és idén augusztusban Siófokon. A felüljáróról zuhant le egy vétlen

A Vasas ellen szakította meg nyeretlenségi sorozatát az MTK

Az MTK Budapest 1–0-ra legyőzte a második helyen álló Vasast a labdarúgó OTP Bank Liga 10. fordulójának pénteki nyitómérkőzésén. A

A Viktoria Plzent is legyőzte a Ferencváros

A Ferencváros hazai pályán 2-1-re legyőzte csütörtökön a cseh Viktoria Plzent a labdarúgó Európa-liga alapszakaszának második fordulójában, így továbbra is

Tóth Balázs lett a Szeged vezetőedzője

A 46 éves szakvezető a kedden menesztett Laczkó Zsolt helyét vette át a tabella 14. helyén álló csapatnál. A csongrádi

YouTube csatorna

Archívum