Közösségi oldalak

Sport

Januárban ismét lesz Békés Megyei Teremkupa

Amennyiben a járványügyi helyzet lehetővé teszi, 2022 januárjában második alkalommal kerül lebonyolításra a Békés Megyei Teremkupa. A tervek szerint három helyszínen, 32 csapattal rajtol el a küzdelemsorozat, amelyre várják a csapatok előnevezését.

Több éven át Kondoros adott otthont a megye I. osztályú csapatok részére kiírt teremlabdarúgó-bajnokságnak, 2020-ban a helyszín és a lebonyolítás is számos újítást hozott, most ez folytatódik. A legszembetűnőbb változást az jelentette, hogy az alacsonyabb osztályokban versengő alakulatok is bekapcsolódhattak, így a tavalyihoz hasonlóan 32 csapat kezdi meg a csatákat. Ami a lebonyolítást illeti, a szervezők 8 darab 4-es csoportba sorsolják a mezőnyt. A résztvevők – többé-kevésbé területi elven – január 8-án Szeghalmon, január 9-én Gyomaendrődön, január 15-én pedig Orosházán vívják majd a selejtezőiket. A csoportokon belüli sorrendet körmérkőzések döntik el, a legjobbak jutnak a nyolcas döntőbe, melynek január 16-án az orosházi Eötvös sportcsarnok biztosít helyszínt.

Bmsextra.hu

Drogos sofőr randalírozott az M1-esen, sorra borította ki a táblákat

Több terelőtáblát is kidöntött egy teherautóval közlekedő férfi, miután letért az úttestről egy munkaterületen. Az M1-es autópályán történt baleset után

Autóelkobzás? Börtön a száguldozóknak? Új korszak jöhet a magyar közlekedésben

Egy vétlen biciklis halt meg 2023 nyarán az Árpád hídon, és idén augusztusban Siófokon. A felüljáróról zuhant le egy vétlen

Borkai nem lesz tovább statiszta – ha nem jár hajó, nők, akkor nem kell

Távozik a győri közgyűlésből a város korábbi polgármestere. Borkai Zsolt, Győr bukott polgármestere, független önkormányzati képviselő hétfőn lemondott képviselői mandátumáról.

A Viktoria Plzent is legyőzte a Ferencváros

A Ferencváros hazai pályán 2-1-re legyőzte csütörtökön a cseh Viktoria Plzent a labdarúgó Európa-liga alapszakaszának második fordulójában, így továbbra is

Tóth Balázs lett a Szeged vezetőedzője

A 46 éves szakvezető a kedden menesztett Laczkó Zsolt helyét vette át a tabella 14. helyén álló csapatnál. A csongrádi

Kisebb stadionban lesz a georgiai-magyar meccs

Az eredeti tervektől eltérően nem a legnagyobb, nemzeti stadionban fogadja Georgia labdarúgó-válogatottja a magyar csapatot a Nemzetek Ligája B divíziójában.

YouTube csatorna

Archívum