Közösségi oldalak

Sport

Így alakult ki az NB III Dél-keleti csoportja

Ősszel és tavasszal is lesz Gyarmat-Ladány rangadó Fotó: Erdős Csaba

A Magyar Labdarúgó Szövetség versenybizottsága elkészítette az NB III-as labdarúgó-bajnokságok csoportbeosztását. Ismeretes, hogy az eddigi 3 csoportos, 20-20 csapatos harmadosztály az új évadtól területi alapon 4 divízióban bonyolítják le immár 16-16-os mezőnnyel.

 

Nem volt kérdéses, hogy a három Békés megyei együttes a Dél-keleti szekcióban kap besorolást, de mivel a Dél-Alföld nem dúskál csapatokban, találgatásra adott okot, hogy kik lehetnek az ellenfelek. Az érintettek közül egyesek a debreceni és nagykunsági együtteseket várták ide, mások viszont a Pest megyei szereplőket. Utóbbiaknak lett igazuk, mivel a Dabas, a Monor és a Cegléd is ebbe a csoportba került, a DEAC, a DVSC II., és a Karcag ellenben Észak-keletre. A mezőnyt öt fővárosi gárda teszi teljessé, kettő közülük tartalékgárda, ezekből összesen négy akad.

A Dél-keleti csoport beosztása:

  1. Békéscsaba 1912 Előre
  2. BKV Előre
  3. Ceglédi VSE
  4. ESMTK
  5. FC Dabas
  6. Füzesgyarmati SK
  7. Hódmezővásárhelyi FC
  8. Bp. Honvéd II.
  9. Kecskeméti TE II.
  10. Körösladány MSK
  11. Martfűi LSE
  12. Monor SE
  13. Pénzügyőr SE
  14. Szeged-Csanád Grosics Akadémia II.
  15. Szolnoki MÁV FC
  16. Vasas FC II.

Milliárdos leltárbotrány az MTVA-nál: tízezer eszközt nem találtak, feljelentést tesznek

Közel tízezer eszközt nem találtak meg a közmédia legutóbbi leltározásakor, több ezer tárgyat pedig rossz helyen tartottak nyilván. Az átvilágítás

Drogos sofőr randalírozott az M1-esen, sorra borította ki a táblákat

Több terelőtáblát is kidöntött egy teherautóval közlekedő férfi, miután letért az úttestről egy munkaterületen. Az M1-es autópályán történt baleset után

Autóelkobzás? Börtön a száguldozóknak? Új korszak jöhet a magyar közlekedésben

Egy vétlen biciklis halt meg 2023 nyarán az Árpád hídon, és idén augusztusban Siófokon. A felüljáróról zuhant le egy vétlen

A Vasas ellen szakította meg nyeretlenségi sorozatát az MTK

Az MTK Budapest 1–0-ra legyőzte a második helyen álló Vasast a labdarúgó OTP Bank Liga 10. fordulójának pénteki nyitómérkőzésén. A

A Viktoria Plzent is legyőzte a Ferencváros

A Ferencváros hazai pályán 2-1-re legyőzte csütörtökön a cseh Viktoria Plzent a labdarúgó Európa-liga alapszakaszának második fordulójában, így továbbra is

Tóth Balázs lett a Szeged vezetőedzője

A 46 éves szakvezető a kedden menesztett Laczkó Zsolt helyét vette át a tabella 14. helyén álló csapatnál. A csongrádi

YouTube csatorna

Archívum