Közösségi oldalak

Belföld

Idegenben győzött Debrecenben a Füzesgyarmat

Lippai Tibor bólint a hálóba Fotó: Erdős Csaba

Megszerezte első idei győzelmét a füzesgyarmati labdarúgócsapat, amely az NB III-as pontvadászat vasárnapi játéknapján a „Loki” második számú gárdáját múlta felül Debrecenben. A piros-fehér együttesek derbijét szünet után egy öngól döntötte el a sárrétiek javára.

Álmoskás játék közepette szerzett vezetés a gyarmati csapat a félidő derekához közeledve. A 20. percben egy szögletet az előrehúzódó Lippai bólintott a hálóba, 0–1.

Nem sokáig tarthatott a vendégek öröme, két minutával később a házigazdák is hasonló sablonra ültetve egalizáltak, Rácz fejéről a bal sarokba került a labda, amely éppen csak átgurult a gólvonalon, 1–1.

A gólváltást követően megélénkült a játék, kölcsönösen akadtak helyzetek. A vendégek részéről a félidő hajrájában Popescu előtt adódott nagy gólszerzési lehetőség, de a lövését hatalmas bravúrral védte Lisztes kapus.

Szünet után sem lankadt az iram, a vendégek pedig egy újabb pontrúgás után szereztek másodszor is vezetést. Az 57. percben Achim Sebastian szöglete élesen landolt a kapu előtt, a felszabadítani igyekvő Kovács Gergő pedig Lippaitól szorongatva a saját kapujába továbbította azt (öngól), 1–2.

A folytatásban a vendégek a kedvező eredmény tartását részesítették előnyben. A hazaiak sorra cserélték be a friss támadókat a pontmentés reményében, azonban nem tudtak olyan fölényt kialakítani, amivel befolyásolni tudták volna a végeredményt a stabilan záró gyarmatiakkal szemben.

NB III-as labdarúgó-mérkőzés

Debreceni VSC II–Füzesgyarmati SK 1–2 (1–1)
Debrecen, 80 néző
Vezette: Molnár Réka (Hovanecz Máté László, Kovács Tamás).
Gólszerző: Rácz (24.), ill. Lippai (21.), Kovács G. (56. – öngól).

Debrecen II: Lisztes – Tordai, Kovács R. (Kenderesi, 78.), Kovács G., Kusnyir – Szujó – Balla (Simon M., 78.), Farkas T., Pintér (Kalafat, 55.), Gyönyörű (Sármány, 65.) – Rácz. Vezetőedző: Szűcs János.

Füzesgyarmat: Fildan – Pohl (Bartók, 60.), Raducu, Lippai, Pataki – Achim S., Oltean, Borbély, Cigan – Bukor (Hussein, 60.), Popescu. Szakmai koordinátor: Boros Tibor. Vezetőedző: Szabados Tamás.

Boros Tibor: – Azt a meccs előtt már gondoltam, hogy ikszre jók vagyunk, de végre megvolt az a kis szerencse, ami az ilyen találkozók megnyeréséhez szükséges.

Mentő- és tűzoltóautók vonultak egy forgalmas tatabányai üzlethez

Szirénázó járművek zavarták meg a hétfő reggeli nyugalmat Tatabányán, a Szent Borbála úton. Információink szerint hétfő kora reggel több mentő-

A mesterséges intelligencia nem csak a nagyvállalatok számára lehet hasznos

A mesterséges intelligencia üzleti alkalmazása sokáig elsősorban nagyvállalati fejlesztésekhez és jelentős technológiai beruházásokhoz kapcsolódott. Ma azonban az AI alkalmazása már

Aláírásgyűjtés indult Hévízen a gyógytó önkormányzati tulajdonrészének visszaszerzéséért

Több százan gyűltek össze vasárnap este Hévízen, a városi sportcsarnokban, ahol az önkormányzat kezdeményezésére aláírásgyűjtést indítottak, hogy a város ismét

Lukács góljával nyert a Puskás Akadémia Győrben

A Puskás Akadémia Lukács Dániel góljával 1–0-ra győzött a címvédő ETO FC vendégeként a labdarúgó OTP Bank Liga 9. fordulójának

Húsz perc futball és döntetlen Kispesten

A sereghajtó Kispest-Honvéd 1–1-es döntetlent játszott hazai pályán az Újpesttel a labdarúgó OTP Bank Liga 9. fordulójának vasárnapi fővárosi rangadóján.

Szoboszlai nélkül rangadót vesztett a Liverpool

A Liverpool Szoboszlai Dominik nélkül, de Kerkez Milossal a kezdőben 3-0-ra kikapott a vendég és az utolsó 30 percben emberelőnyben

YouTube csatorna

Archívum