Közösségi oldalak

Sport

Hét mérkőzéses veretlenségi széria szakadt meg Óbudán

Az őszi idényt lezáró fordulóban több mint 75 percig játszhattak emberelőnyben a lilák, de hiába vezettek három alakalommal is, a házigazdák rendre egyenlítettek, szünet után pedig a győztes találatot is bevitték az enervált csabaiak kapujába.

Varga Szabolcs az első félidei teljesítményéért volt dicsérhető. Fotó: Török Attila/Nemzeti Sport

17. perc: Varga Szabolcs kapott remek kiugratást a 16-oson belül, Köböllel a nyakán a kaputól 7-8 méterre átvette, Balázs kimozdult, hogy zárja a szöget, a labda el is akadt benne, de eközben Köböl fellökte Vargát, amiért a csabaiaknak büntető, a hazai játékosnak piros lap járt. A labdát Nikola Pantovics az elmozduló kapus helyére lőtt, 0–1.

24. perc: Barczi indult meg a középpálya közepén, lendületből elvitte két csabai mellett, balra kissé kisodródott, de egy az egyben ott is megverte a rá kilépő védőt, középre adta, Borvető hiába dobta magát, még nem tudta a kapuba sodorni, ám a védőkről kifelé perdülő labdát Remili Mohamed 7 méterről a bal felső sarokba bombázta, a labda a kapufáról vágódott be, 1–1.

26. perc: Varga adta be a labdát jobbról, a hosszúnál az egyik hazai védő kifejelte, ám pont a 16-os félköre elé, ahol Horváth Péter érkezett, és egy pattanás után, átvétel nélkül a bal alsó sarokba zúdította azt, 1–2.

32. perc: Barczi indult meg lendületesen, a 16-os előterében bemutatta a passzt balra, majd végül inkább lőtt, a visszazáró Farkas M. pedig kézzel sodorta el a labdát. Az újabb büntetőt Remili Mohamed értékesítette hanyag eleganciával, 2–2.

36. perc: Horváth P. adta be a 16-os előteréből, jobbról, a hosszún Lukács Raymond érkezett lendületből, mélységből és megelőzve a védőjét 4 méterről, ballal a kapuba sodorta a labdát, 2–3.

40. perc: Egerszegi szerzett labdát a vendég 16-os jobb oldalánál, Remili kapta, aki a büntetőterületen belül megtolta előre, az ötös vonalából, erőből, laposan centerezett, a hosszún pedig Borvető Áron érkezett üresen, és kicsit dobva is magát, testtel a hálóba sodorta a harmadik hazai gólt, 3–3

64. perc: Rabatin szerzett labdát a kezdőkörnél, az előrehúzódó Bekkerrel játszott össze, majd indította is a bal szélsőt, utóbbi a 16-os bal oldalától nagy ívben kanyarított középre, a röviden érkező Borvető Áron pedig a védőt megelőzve a kiszolgáltatott kapus mellett a rövid kapufa mellé bólintotta a labdát, 4–3.

NB II-es labdarúgó-mérkőzés

III. Kerületi TVE–Békéscsaba 1912 Előre 4–3 (3–3)
Budapest, 280 néző
Vezette: Gaál Ákos (Huszár Balázs, Király Zsolt).
Gólszerző: Remili (24., 32. – 11-esből), Borvető (40., 63.), ill. Pantovics (18. – 11-esből), Horváth P. (26.), Lukács (36.).
Sárga lap: Tamási (84.), Borvető (86.), ill. Farkas M. (31.), Varga Sz. (42.), Puskás (78.), Pantovics (89.).
Piros lap: Köböl (18.).

III. Kerület: Balázs J. – Bori, Erdei, Fejes A. (Tamási, 48.), Bekker – Egerszegi, Köböl – Remili (Sili, 74.), Barczi, Rabatin – Borvető. Vezetőedző: Kemenes Szabolcs.
Békéscsaba: Czinanó – Nagy S. (Puskás, 46.), Farkas M., Bora – Varga Sz. (Paudits, 54.), Horváth P., Sipos, Szabó P. (Gránicz, 67.), Hodonicki – Lukács R. (Ilyés, 80.), Pantovics. Vezetőedző: Schindler Szabolcs.

Kemenes Szabolcs: – Kettős érzésem van: egyfelől az idényben sosem voltunk túl erősek a védekezésben és ez ma is meglátszott. Másfelől lőttünk négy gólt, mindezt ráadásul emberhátrányban. Büszke vagyok a srácokra, mert a 15. perctől emberhátrányban futballozva ilyen teljesítményt letenni a pályára kiemelkedő dolog. Akárcsak ez a meccs, az egész őszünk hullámzó, ám annál tanulságosabb volt.

Schindler Szabolcs: – Nagyon hektikus meccs volt. Az első félidőben háromszor is megnyerhettük volna, mind a három után nagyot hibáztunk visszaadva az esélyt a Kerületnek. A második játékrész egy óriási rohanás lett – a játék és az eredmény is csalódás. Az utóbbi hetek munkáját sikerült lerombolnunk a mai teljesítménnyel.