Közösségi oldalak

Sport

Hazai győzelem az Eger csapata ellen az NB III-ban

Fotó: Eger SE

Mészáros Márk vezetésével első győzelmét aratta vasárnap a Békéscsaba 1912 Előre II-es csapata, amely az NB III-as labdarúgó-bajnokság 35. fordulójában az Egert múlta felül hazai környezetben. A lila-fehérek támadójátéka az első félidőben meddőnek bizonyult, szünet után viszont három perc alatt szereztek két gólt, ami elegendőnek bizonyult a három pont begyűjtéséhez.

Kezdettől a csabaiak akarata érvényesült a pályán, akik nagy nyomás alatt tartották a szervezetten védekező egrieket. A látogatók csak ritkán adták fel a „sündisznó állást”, területeket viszont ekkor sem hagytak a hazai támadóknak. A lilák többször veszélyeztették Fedinisinec kapuját, akinek Varga Tamás lövésénél a kapuvas, Bónus szabadrúgásánál pedig a felső léc is segítségére volt.

Ami nem sikerült a szünetig, az a második félidő elején kétszer is összejött a liláknak. Az 50. percben Oláh viharzott el a jobb oldalon, pontos centerezése Varga Tamást találta meg, aki közelről az üres kapuba helyezett, 1–0.

Másfél minutával később a félpályáról indították Korógyit, aki remekül lépett ki a védők között, a tizenhatosig kifutó kapus mellett is elvezette a labdát, majd elegánsan gurított az üresen maradt kapuba, 2–0.

Vesztenivaló híján feljebb tolta játékát az Eger, és a 60. percben Nagy-Kolozsvári 17 méteres bal lábas bődületes lövése megtalálta az utat a csabai kapu felső sarkába, 2–1.

A folytatásban is többet kezdeményezett a vendégcsapat, amely szinte tábort vert a pálya támadó harmadában. Lehetősége is adódott az egyenlítésre, de újabb gólt nem tudott szerezni, mint ahogyan a hazai játékosok sem éltek azzal, hogy az egyenlítés reményében túlságosan kinyílt az ellenfelük.
Az Előre 60, az Eger 30 percet focizott, ez alapján a hazai siker teljesen megérdemelt.

B.M.

NB III-as labdarúgó-mérkőzés

Békéscsaba 1912 Előre II–Eger SE 2–1 (0–0)
Békéscsaba, 150 néző
Vezette: Nagy Attila László (Dobos Dávid, Pálinkás Donát Ferenc).

Békéscsaba II: Tóth A. – Szabó Zs. (Styecz, 53.), Sipaki, Czvalinga, Kasik (Zahorán, 85.) – Korógyi (Bacsa, 85.), Bónus, Farkas B., Varga T. (Marik, 85.) – Pap Sz. (Zelik, 15.), Oláh Á. Edző: Mészáros Márk.

Eger: Fedinisinec – Rébék, Lencsés, Valkay – Debreczeni (Dobler, 68.), Nagy-Kolozsvári, Medveczki (Berki, 53.), Antal, Farkas K. (Hadnagy, 55.) – Vajda, Pál. Vezetőedző: Szekeres Adrián.
Gólszerző: Varga T. (50.), Korógyi (52.), ill. Nagy-Kolozsvári (60.).

Mészáros Márk: – Nagyon jó ritmusban játszottuk az első félidőt és nagy nyomást tudtunk helyezni a mélyen védekező Egerre. Számtalan helyzetet kialakítottunk, de meg kell tanulniuk a fiatal játékosainknak, hogy az ilyen mérkőzést sokkal hamarabb le kell zárni. A második félidei gyors góljaink után egy másik meccshez kellett alkalmazkodnunk, de abban is álltuk a sarat. Mindent egybevetve, extra volt a rengeteg helyzet kialakítása, negatív viszont ezek kihasználása.

Szekeres Adrián: – A szerdai pontszerzés után, amik akkor az erősségeink voltak szervezettségben, hozzálásban és játékban, azok abszolút nem mutatkoztak meg a mai mérkőzésen. Mindemellett több rossz egyéni teljesítmény is volt, ami az utóbbi fordulókban látszik, hogy ez egy hosszabb folyamat. Akkor reálisan láttuk a helyzetünket, amikor eredményesebb volt a csapat, akkor is saját magunkkal foglalkoztunk, ezután is így kell- Még több alázat kell spertág iránt.