Közösségi oldalak

Sport

Hathetes győzelmi széria szakadt meg Körösladányban

Fotó: Erdős Norman

Hathetes győzelmi szériáját veszítette el vasárnap a Körösladány NB III.-as csapata, amely a Dél-keleti csoport rangadóján a második helyen álló Erzsébeti SMTK együttesével szemben maradt alul. A sárrétiek végül nem bírták el, hogy egy félidőn keresztül emberhátrányban kellett játszaniuk.

Az első félidőben inkább a rangadó taktikai oldala érvényesült. A hazaiak volt többet a labda, jelentősebb helyzetből viszont mindössze egy-egy adódott mindkét oldalon, a hazaiak mégis komoly hátrányba kerültek a folytatást illetően, mivel Zelenyánszki a 42. percben megkapta a második sárga lapját. Szünet után sem látszott meg az emberhátrány, mi több a 69. percben egy kiugratás végén Czirokot csak szabálytalanul tudták feltartóztatni a tizenhatoson belül, a büntetőt pedig Wéber értékesítette.

A hazaiak öröme azonban nem lehetett sokáig felhőtlen. Az ESMTK egy rövidzárlatukat kihasználva, két perc alatt fordított, így a meccs hajráját már kényelmes pozícióból várhatta. A ladányiak próbálták ledolgozni a hátrány, de sem a felíveléseik, sem a pontrúgásaik nem hozták meg a várt eredményt. A fővárosiak a szerencsével sem álltak hadilábon a pontokat illetően.

NB III.-as labdarúgó-mérkőzés

Körösladány MSK–Erzsébeti SMTK 1–2 (0–0)
Körösladány, 350 néző
Vezette: Fehérvári Patrik (Dobos Dávid, Toplánszki Szabin).
Gólszerző: Wéber (69. – 11-esből), ill. Tagai (77.), Lucz (78.).
Piros lap: Zelenyánszki (42. – második sárga lap).

KMSK: Kerész – Papp Zs., Raducu, Wéber, Bakk – Zelenyánszki, Krajcsó (Jánovszki, 46.) – Sztankó (Szilágyi, 85.), Pusztai, Czirok – Malkócs (Farkas J., 85.). Vezetőedző: Ekker Attila.

ESMTK: Gábor – Tagai, Rédei, Soós (Lucz, 71.), Kovács B. – Slezák – Szűcs (Bán, 46.), Márton, Molnár R., Molnár J. – Wirth. Vezetőedző: Turi Zoltán

Videó: Sportklub

Milliárdos leltárbotrány az MTVA-nál: tízezer eszközt nem találtak, feljelentést tesznek

Közel tízezer eszközt nem találtak meg a közmédia legutóbbi leltározásakor, több ezer tárgyat pedig rossz helyen tartottak nyilván. Az átvilágítás

Drogos sofőr randalírozott az M1-esen, sorra borította ki a táblákat

Több terelőtáblát is kidöntött egy teherautóval közlekedő férfi, miután letért az úttestről egy munkaterületen. Az M1-es autópályán történt baleset után

Autóelkobzás? Börtön a száguldozóknak? Új korszak jöhet a magyar közlekedésben

Egy vétlen biciklis halt meg 2023 nyarán az Árpád hídon, és idén augusztusban Siófokon. A felüljáróról zuhant le egy vétlen

A Vasas ellen szakította meg nyeretlenségi sorozatát az MTK

Az MTK Budapest 1–0-ra legyőzte a második helyen álló Vasast a labdarúgó OTP Bank Liga 10. fordulójának pénteki nyitómérkőzésén. A

A Viktoria Plzent is legyőzte a Ferencváros

A Ferencváros hazai pályán 2-1-re legyőzte csütörtökön a cseh Viktoria Plzent a labdarúgó Európa-liga alapszakaszának második fordulójában, így továbbra is

Tóth Balázs lett a Szeged vezetőedzője

A 46 éves szakvezető a kedden menesztett Laczkó Zsolt helyét vette át a tabella 14. helyén álló csapatnál. A csongrádi

YouTube csatorna

Archívum