Közösségi oldalak

Külföld

Hamilton nyert és csökkentette hátrányát az összetettben

A címvédő és hétszeres világbajnok Lewis Hamilton, a Mercedes versenyzője – a tizedik helyről rajtolva – nyerte a vasárnapi Forma-1-es Brazil Nagydíjat, sikerével 14 pontra csökkentve lemaradását a vb-pontversenyben.

Lewis Hamilton Fotó: F1News.ru

A 36 éves brit pilótának ez az idei hatodik és pályafutása 101. futamgyőzelme. Hamilton mögött összetettbeli legnagyobb ellenfele, Max Verstappen, a Red Bull holland versenyzője ért célba másodikként, míg a dobogó alsó fokára a másik Mercedest vezető finn Valtteri Bottas állhatott fel.

A rajtnál Verstappen egy határozott manőverrel megelőzte a pole pozícióból induló Bottast, akit két kanyarral később Sergio Pérez (Red Bull) is lehagyott, miután a finn versenyző elrontotta a féktávot. A 10. helyről startoló Hamilton már az első kör alatt is több pozíciót javított, aztán az ötödik körben már harmadikként száguldott az élen álló Verstappen és a második Pérez mögött. Rövidesen a pályára került törmelékek eltakarításának idejére a mezőny elé állt a biztonsági autó, majd virtuális Safety Car-szakaszra került sor, de a sorrend a dobogós helyeken nem változott.

A 20. körhöz közeledve Hamilton nagy csatát vívott Pérezzel, ennek végén megelőzte a mexikóit és üldözőbe vette az élen álló Verstappent. A Mercedes aztán a 27. körben kerékcserére a boxba hívta Hamiltont, erre reagálva a Red Bull azonnal új abroncsokat tett Verstappen versenyautójára, aztán Pérez is a boxba hajtott friss gumikért. Valamivel később Bottas autóján is kerekeket cseréltek, és a finn Pérez elé, a harmadik helyre állt vissza a mezőnybe. A 40. körben Verstappen ismét a boxban járt, majd Bottas és a 44. körben Hamilton is új abroncsokat kapott, ezt követően pedig visszaállt a sorrend: Verstappen vezetett két másodperc körüli előnnyel Hamilton előtt, a harmadik helyen pedig Bottas száguldott.

Huszonöt körrel a leintés előtt Hamilton utolérte Verstappent, támadási pozícióba került, de az első előzési kísérletet a holland – még ha nem is szabályosan, de – kivédekezte. A versenybíróság vizsgálta az esetet, ám nem szabott ki semmilyen büntetést. A hajrá kezdetén Hamilton nagyon közel került Verstappenhez, és egy határozott manőverrel meg is előzte, majd nagyon hamar eltávolodott a riválistól, és a leintésig már nem hibázott.

A vb jövő hétvégén folytatódik az első Forma-1-es Katari Nagydíjjal.

MTI

Fizetünk a tévéért, aztán még reklámokat is nézhetünk – hol itt a fogyasztó érdeke?

Előfizetünk a kábeltévére, havonta fizetjük a számlát, mégis reklámok szakítják meg a műsorokat. Ráadásul olyan csatornákért is fizetünk, amelyeket talán

A hatóságok bezárták a Volta gyár egy részét!

Példaértékű döntést hozott és legfőképp gyorsan a Kormányhivatal illetékes főosztálya! Kötelezték a Volta Energy 101-es jelű gyártócsarnokában valamennyi gyártási szakaszra

Nyilvánossá teszik az ügynökaktákat

Szerdán harminchat év után nyilvánosak lesznek az előző rendszerben ügynökként beszervezettek adatai. Délelőtt fél tízkor sajtónyilvános eseményen aktiválják az Állambiztonsági

Szenzációs győzelmet aratott a Ferencváros Milánóban!

A Ferencváros remek játékkal, 2–0-ra győzött az AC Milan vendégeként a labdarúgó Európa-liga alapszakaszának negyedik fordulójában. A zöld-fehérek ezzel továbbra

BL – A Liverpool és az AEK is kikapott

A Szoboszlai Dominikot és Kerkez Milost is foglalkoztaató a Liverpool 3-2-re kikapott a Fenerbahce vendégeként szerdán a labdarúgó Bajnokok Ligája

Pinezits Máté vezetőedző távozik az MTK-tól

Távozik posztjáról Pinezits Máté, a labdarúgó OTP Bank Ligában szereplő MTK Budapest vezetőedzője. A kék-fehérek honlapja kedden arról számolt be,

YouTube csatorna

Archívum