Közösségi oldalak

Sport

Hamarosan visszatérhetnek a nézők a labdarúgó mérkőzésekre

Az Index információi szerint, még ebben az idényben, a labdarúgó Európa-bajnokság előtt visszatérhetnek a szurkolók a lelátókra.

Gulyás Gergely Miniszterelnökséget vezető miniszter a csütörtöki Kormányinfón elmondta, a kormány hamarosan újabb lazításokról dönthet, ha továbbra is jó ütemben halad az oltakozás és elérjük a három és fél, majd a négymillió beoltottat. A beoltottak száma péntekre meghaladta a 3 millió 145 ezer főt.

A lapnál úgy tudják, akár már az utolsó előtti, 32. fordulóban jelen lehetnek a nézők az NB I-ben, sőt, az sem kizárt, hogy még ennél is korábban visszatérhetnek a szurkolók.

Gulyás Gergely a múlt héten elmondta, sporteseményt csak védettségi igazolvánnyal lehet majd látogatni.

Juárez irányításával Luxemburgban győzött először a Győr

A magyar bajnok Győr 6-2-re győzött a luxemburgi Atert Bissen vendégeként kedden a Konferencia-liga selejtezőjének második fordulójában, így már az

Stabil háttérrel és megerősített kerettel a feljutásért harcolna a Tatabánya

Kialakult a Tatabánya 2026/2027-es szezonra készülő játékoskerete, a klub pedig egyértelmű célként a feljutást tűzte ki az új idényre. A

Spanyolország másodszor is hosszabbításban lett világbajnok

Az Európa-bajnok spanyol válogatott hosszabbításban 1-0-ra legyőzte a címvédő argentin csapatot vasárnap az észak-amerikai labdarúgó-világbajnokság New York-i döntőjében, így története

Antonelli győzött és növelte az előnyét összetettben

Andrea Kimi Antonelli, a Mercedes 19 éves versenyzője nyerte a Forma-1-es Belga Nagydíjat vasárnap Spa-Francorchamps-ban, ezzel növelte az előnyét a

 

YouTube csatorna

Archívum