Közösségi oldalak

Sport

Győzelemmel kezdett a Békéscsaba az NB II-ben

Fotó: Békéscsaba 1912 Előre/Jenei Péter

Győzelemmel debütált a másodosztályban hazai pályán a Békéscsaba 1912 Előre FC labdarúgócsapata. Csató Sándor alakulata a lilák egykori edzője, Schindler Szabolcs által irányított Ajka ellen győztek jobb második félidei teljesítménnyel.

Harcosabban kezdtek a látogatók, az elején Pantovics lövése riogatta a csabai érzelmű nézőket, ami Uram ölében halt el. Szűk negyedóra elteltével be is talált az Ajka, ám a kiugratásnál Zsolnai lesen tartózkodott, így hiába lőtt a hálóba, a játékvezető kifelé ítélt szabadrúgást. Ami nem sikerült az egyik oldalon, az összejött a másik kapunál, egy szemfüles lövés találta meg az utat a kapuba, ezzel vezetett a Békéscsaba. Azonban a folytatásban is a látogatók voltak veszélyesebbek. A félidő közepén például Szarka került lövőhelyzetbe a kapu torkában, de Miklónak a gólvonalról sikerült mentenie nagy bravúrral. A csabaiak a mezőnyben felvették a versenyt, ám Horváth kapusnak Czékus éles szögből leadott próbálkozása kivételével nem adtak munkát. A sajátjuk előtt többet pattogott a labda, de sikerrel óvták meg.

Szünet után aktívabbá vált az Előre támadójátéka. Ennek hatására jóformán az első negyedórában több gondot okoztak az ellenfélnek, mint addig teljes egészében. A félidő középső harmadában a sorozatos cserék megtörték a játék lendületét, csak az utolsó tíz percre állt vissza a régi rend a pályán. Csabai oldalon a csereként beálló Vólent jelentette a „tőkesúlyt”, aki a 79. percben még kihagyott egy nagy lehetőséget, röviddel később azonban már betalált. Az Ajkának nem maradt más választása, kitámadt, ezt kihasználva pedig Vólent beállította a végeredményt, amely azért nem fedi hűen a meccs képét. A vendégek balszerencséjét jelzi, hogy még büntetőből sem jött össze számukra a szépítés.

17. perc: Egy megpattanó labda Kővári Róbert elé került, aki 10 méterről úgy lőtt a hálóba, hogy az egy bekken is megpattant, 1–0.
85. perc: Előbb Hodonicki, majd Sármány lövése pattant ki a védőkről, a labda harmadszorra Vólent Roland elé került, aki 16 méterről a jobb alsó sarokba lőtt, 2–0.
91. perc: Fellazult az ajkai védelem, ezt kihasználva gyors csabai kontratámadás bontakozott ki, melynek végén Vólent Roland pár lépésről tessékelte a labdát a kapu bal oldalába, 3–0.
94. perc: Kovács Gergely kézzel ért a labdába a büntetőterületen belül. A tizenegyest Bobál Gergely végezte el, a jobb sarokba tartó játékszert azonban Uram János nagy bravúrral hárította!

NB II.-es labdarúgó-mérkőzés

Békéscsaba 1912 Előre FC–FC Ajka 3–0 (1–0)
Békéscsaba, 1250 néző
Vezette: Farkas Tibor (Sinkovicz Dániel, Szabó Dániel).
Gólszerző: Kővári (17.), Vólent (85., 91.).
Sárga lap: Sármány (93.), ill. Zsolnai (49.), Csizmadia Z. (63.).

Békéscsaba: Uram – Kuzma, Kovács G., Csató M., Mikló (Hodonicki, 69.) – Tóth M. (Hulicsár, 75.), Szabó B., Viczián (Kóródi, 69.), Kővári – Czékus (Sármány, 66.), Zádori (Vólent, 66.). Vezetőedző: Csató Sándor.

Ajka: Horváth D. – Csemer, Tar, Frák, Kovács N. (Bobál G., 67.) – Csizmadia Z., Tóth G. (Borsos, 61.) – Jagodics (Major, 79.), Pantovics (Nagy M. K., 67.), Zsolnai – Szarka. Vezetőedző: Schindler Szabolcs.

Az utólsó pillanatban fordított a Vasas a Honvéd ellen

A Vasas a 97. percben szerzett góllal fordított, s 2-1-re győzött a hozzá hasonlóan újonc Kispest-Honvéd vendégeként a labdarúgó OTP

Kós Hubert elengedné az új egyéni számokat egy ilyen váltó kedvéért

Amennyiben megmaradna az “álomváltó” és akár más számokban is elindulna, akkor Kós Hubert nem feltétlenül keresne magának újabb egyéni úszószámokat

Idegenbeli döntetlennel továbbjutott a Ferencváros

A tavasszal nyolcaddöntős Ferencváros továbbjutott a labdarúgó Európa-liga rájátszásába, a selejtező utolsó fordulójába, miután a harmadik kör csütörtöki visszavágóján 1-1-es

Kiesett az ETO FC a Konferencia-ligából

A magyar bajnok ETO FC 1-1-es döntetlent játszott hazai pályán a lett Riga FC-vel csütörtökön a labdarúgó Konferencia-liga harmadik selejtezőkörének

YouTube csatorna

Archívum