Közösségi oldalak

Sport

Gól nélküli döntetlent játszott a Körösladány a Pénzügyőr otthonában

Nem lőtt és nem is kapott gólt a Körösladány MSK csapata, az NB III.-as labdarúgó-bajnokság vasárnapi huszadik játéknapján. csapata. A sárréti kék-fehérek a Pénzügyőr vendégeiként toldották meg egyel a pontjaik számát, és bár a hazai környezetben nyerő Vásárhely közelebb került hozzájuk, így is megnyugtató fórjuk maradt a negyedik helyen álló csongrádi riválisukkal szemben.

Az első félidő nem hozott látványos játékot. Kevés helyzet alakult ki minkét oldalon, a játékosok inkább a mezőnyben dolgozták egymást becsülettel. A hazaiaknak nem igazán ízlett a ladányiak által bemutatott brusztolós játék, de a sípmester felfogása védte őket.

A Pénzügyőr a szünet után is látványosan tördelte a játékot és a célja érdekében színes repertoárt vetett be. A látogatóknál ezen a napon hiányzott az a fajta kreativitás, ami ezen a kellemetlen stíluson átsegíthette volna őket, így be kellett érniük az egyik ponttal Pasaréten, mint ahogyan két héttel korábban Hódmezővásárhelyen is.

NB III.-as labdarúgó-mérkőzés

Pénzügyőr SE–Körösladány MSK 0–0
Budapest, 110 néző
Vezette: ifj. Hartung Vilmos (Juhász László, Csákó Patrik)

Pénzügyőr: Steer – Stoiacovici, Karacs, Labát, Megyeri (Simon K., 73.) – Bartos (Balázs, 85.), Bene, Tóth K., Tóth D. – Farkas B. Gajda (Zöld, 73.). Szakmai vezető: Lászka Balázs. Vezetőedző: Seres Zsolt.

Körösladány: Kertész – Rajsli (Szántó, 65.), Raducu, Wéber, Krajcsó – Czirok, Zelenyánszki – Geiger (Csicsely, 65.), Papp Zs., Talpalló N. (Sztankó, 83.) – Malkócs. Vezetőedző: Ekker Attila.

Ekker Attila: – Az ellenfelünk remekül tördelte a játékot a mérkőzés során, amiben partnerre is talált. Emiatt nehezen alakult ki játék, így ma nem tudtunk sikeresen szerepelni.

A Ferencváros tartja a lépést a Győrrel

A címvédő Ferencváros a második félidőben fordítva 3-1-re legyőzte hazai pályán a Diósgyőrt péntek este a labdarúgó Fizz Liga 29.

Háromgólos ETO-siker Felcsúton

A listavezető Győr 4-1-re győzött a Puskás Akadémia vendégeként a labdarúgó Fizz Liga 29. fordulójának pénteki nyitómérkőzésén. A vendégek viszonylag

Konferencia-liga – Vargáék háromgólos vereséget szenvedtek Madridban

A magyar válogatott Varga Barnabással felálló AEK Athén 3-0-s vereséget szenvedett a Rayo Vallecano vendégeként a labdarúgó Konferencia-liga negyeddöntős párharcának

Bajnokok Ligája – Kétgólos hátrányban a Liverpool és a Barcelona is

A Szoboszlai Dominikkal és Kerkez Milossal felálló Liverpool FC a címvédő Paris Saint-Germain otthonában, az FC Barcelona pedig hazai pályán

YouTube csatorna

Archívum