Közösségi oldalak

Sport

Gól nélküli döntetlennel folytatta a Gyula

Gól nélküli döntetlennel folytatta bajnoki szereplését a Termál FC NB III.-as labdarúgócsapata. A gyulaiak a 12. játéknapon hazai pályán osztoztak meg a pontokon a Martfű gárdájával. Mivel az egyik legfőbb riválisuk, az ESMTK sem tudott nyerni, megtarthatták második helyüket a Dél-keleti csoportban.

A Martfű feltolt védekezéssel és letámadással igyekezett meglepni a házigazdákat. A kezdeti tapogatódzás után akadt két-három ígéretes lehetőség a gyulaiak előtt, de előbb Trescsula, majd Katona is rossz döntést hozott. A félidő középső harmadában kiegyenlített játék folyt. A hajrában viszont Ilyés ollózását fogta a gólvonalon Sándor kapus, a 43. percben pedig okkal reklamáltak a házigazdák egy elmaradt büntetőt, ugyanis a kapura tartó lövésbe az egyik védő kézzel ütött, de a játékvezető ezt nem vette észre.
A Martfű veszélyesen kezdett

A második félidő elejét veszélyesen kezdte a vendégcsapat, egy büntetőgyanús szituációt is kiharcolt, ám a síp ismét néma maradt. A folytatásban a gyulaiak vették át az irányítást. Sorra dolgozták ki a lehetőségeket a vezetés megszerzésére, Szabó Zsombor lövése például már a kapuson is túljutott, de a vonalról tisztázták a védők. Később Geiger és Ilyés hibázott közelről, ennyi kihagyás pedig nem fért bele a szervezetten védekező Tisza-partiakkal szemben.

B.M.

NB III.-as labdarúgó-mérkőzés

Gyulai Termál FC–Martfűi LSE 0–0
Gyula, 300 néző
Vezette: Dobai János (Halmai Kristóf, Kovács Levente Richárd).

Gyula: Füstös – Sztankó, Wéber, Szabó P., Kukla – Katona (Geiger, 68.), Zelenyánszki – Malkócs (Szabó Zs., 46.), Csicsely (Kepenyes, 80.), Trescsula – Ilyés (Vörös, 76.). Vezetőedző: Ekker Attila.

Martfű: Sándor B. – Draskóczi, Asztalos, Ladányi, Kasik – Pintér V. (Desnica, 46.), Kinyig (Kanálos, 64.), Balla (Prozlik, 64.), Vincze P. – Székely D., Kriska. Vezetőedző: Koncz Zsolt.

Ekker Attila: – Tökéletesen tisztában vagyunk a képességeinkkel, ez ma messze járt a minőségi játéktól. Ettől függetlenül minden játékoson azt láttam, hogy szeretett volna nyerni, erre mindenképpen alapozhatunk. Bátrabban kell futballoznunk, akkor újra eredményesek leszünk hétről-hétre.

Fizetünk a tévéért, aztán még reklámokat is nézhetünk – hol itt a fogyasztó érdeke?

Előfizetünk a kábeltévére, havonta fizetjük a számlát, mégis reklámok szakítják meg a műsorokat. Ráadásul olyan csatornákért is fizetünk, amelyeket talán

A hatóságok bezárták a Volta gyár egy részét!

Példaértékű döntést hozott és legfőképp gyorsan a Kormányhivatal illetékes főosztálya! Kötelezték a Volta Energy 101-es jelű gyártócsarnokában valamennyi gyártási szakaszra

Nyilvánossá teszik az ügynökaktákat

Szerdán harminchat év után nyilvánosak lesznek az előző rendszerben ügynökként beszervezettek adatai. Délelőtt fél tízkor sajtónyilvános eseményen aktiválják az Állambiztonsági

Szenzációs győzelmet aratott a Ferencváros Milánóban!

A Ferencváros remek játékkal, 2–0-ra győzött az AC Milan vendégeként a labdarúgó Európa-liga alapszakaszának negyedik fordulójában. A zöld-fehérek ezzel továbbra

BL – A Liverpool és az AEK is kikapott

A Szoboszlai Dominikot és Kerkez Milost is foglalkoztaató a Liverpool 3-2-re kikapott a Fenerbahce vendégeként szerdán a labdarúgó Bajnokok Ligája

Pinezits Máté vezetőedző távozik az MTK-tól

Távozik posztjáról Pinezits Máté, a labdarúgó OTP Bank Ligában szereplő MTK Budapest vezetőedzője. A kék-fehérek honlapja kedden arról számolt be,

YouTube csatorna

Archívum