Közösségi oldalak

Sport

Értékes győzelemmel zárta az utolsó előtti mérkőzését a Gyula

Értékes győzelemmel zárta az őszi idegenbeli fellépései sorát a Termál FC NB III.-as labdarúgócsapata. A gyulai alakulat a bajnokság vasárnapi 16. fordulójában Hódmezővásárhelyen aratott sikert. Ehhez két korai gól teremtette meg az alapot, mellyel az is eldőlt, hogy az évet másodiknál rosszabb helyen már nem fejezheti be az évet.

Gyulai szemszögből álomszerűen kezdődött a mérkőzés, hiszen Wéber fejesével már a 9. percben megszerezték a vezetést. A bekk a Krajcsó által elvégzett, Czirok révén továbbcsúsztatott jobb oldali szögletet bólintotta kapuba a hosszú sarokra helyezkedve, 0–1. Három minutával később Katona is jeleskedett, aki elé egy bedobás került, amit 16 méterről suhintotta rá, és védhetetlenül zúgott a bal sarokba, 0–2. A biztos vezetés tudatában a vendégek visszaálltak, ám teret nem hagytak a vásárhelyieknek az építkezésre, így az előnyük nem forgott veszélyben, sőt egy veszélyes kontra akcióból idő előtt lezárhatták volna a meccs érdemi részét.

A második félidőben sem változott a meccs érdemi része. A fürdővárosiak nem rontottak neki vendéglátójuknak, sokkal inkább a stabil védekezésre helyezték a hangsúlyt, amivel a csongrádiak nem is igazán tudtak mit kezdeni. Elsősorban átlövésekkel próbálkoztak, Kertészt azonban csak egyszer tették próbára. Sok volt az apró szabálytalanság a mezőnyben, így azután szép játék nem alakulhatott ki, viszont az eredmény a Termál szurkolóit mindenképpen kárpótolta.

B.M.

NB III.-as labdarúgó-mérkőzés

Hódmezővásárhelyi FC–Gyulai Termál FC 0–2 (0–2)
Hódmezővásárhely, 180 néző
Vezette: Németh Gergely (Kovács II. Gábor, Deme Rajmund).
Gólszerző: Wéber (9.), Katona (12.).

Hódmezővásárhely: Vaits – Guth, Török, Dóra, Zana – Sipos G. (Povázsai, 87.), Zámbori (Czékus, 76.) – Rabecz B. (Herczeg, 76.), Mahler (Pleszkán, 87.), Gréczi (Simon, 87.) – Tóth P. Vezetőedző: Szűcs Róbert.

Gyula: Kertész – Kovács Zs. (Malkócs, 72.), Wéber, Zelenyánszki (Geiger, 79.), Szabó P., Zabari – Czirok, Vörös (Szilágyi, 79.), Katona (Trescsula, 59.), Krajcsó – Ilyés (Varga T., 59.). Vezetőedző: Ekker Attila.

Ekker Attila: – A csapat remekül alkalmazkodott a körülményekhez, ennek köszönhetően gyorsan megszerezte a vezetést. A siker értékét növeli, hogy egy feljövőben lévő, erős ellenfelet tudtunk megverni céltudatos játékkal.

Fizetünk a tévéért, aztán még reklámokat is nézhetünk – hol itt a fogyasztó érdeke?

Előfizetünk a kábeltévére, havonta fizetjük a számlát, mégis reklámok szakítják meg a műsorokat. Ráadásul olyan csatornákért is fizetünk, amelyeket talán

A hatóságok bezárták a Volta gyár egy részét!

Példaértékű döntést hozott és legfőképp gyorsan a Kormányhivatal illetékes főosztálya! Kötelezték a Volta Energy 101-es jelű gyártócsarnokában valamennyi gyártási szakaszra

Nyilvánossá teszik az ügynökaktákat

Szerdán harminchat év után nyilvánosak lesznek az előző rendszerben ügynökként beszervezettek adatai. Délelőtt fél tízkor sajtónyilvános eseményen aktiválják az Állambiztonsági

Szenzációs győzelmet aratott a Ferencváros Milánóban!

A Ferencváros remek játékkal, 2–0-ra győzött az AC Milan vendégeként a labdarúgó Európa-liga alapszakaszának negyedik fordulójában. A zöld-fehérek ezzel továbbra

BL – A Liverpool és az AEK is kikapott

A Szoboszlai Dominikot és Kerkez Milost is foglalkoztaató a Liverpool 3-2-re kikapott a Fenerbahce vendégeként szerdán a labdarúgó Bajnokok Ligája

Pinezits Máté vezetőedző távozik az MTK-tól

Távozik posztjáról Pinezits Máté, a labdarúgó OTP Bank Ligában szereplő MTK Budapest vezetőedzője. A kék-fehérek honlapja kedden arról számolt be,

 

YouTube csatorna

Archívum