Közösségi oldalak

Sport

Eredményes volt a lilák támadójátéka

A csabai játékosok lényegesen frissebben mozogtak, mint egy hete. Fotó: Molnár Balázs

Az NB III.-as bajnokság Dél-Keleti csoportját vezető Előre második idei tesztmeccsét vívta meg szombaton. Azok után, hogy egy hete a végén kétgólos előnyből végzett döntetlenre a DEAC-cal, ezúttal a lila-fehér gárda játékosai semmit sem bíztak a véletlenre, és mindkét félidőben négy gólt lőttek a román harmadik ligás határon túli ellenfelüknek.


A Székudvari csapata egy héten belül a második kilenc gólos tesztmeccsüket vívják a Viharsarokban. Előbb a ladányiakkal, most pedig az Előrével játszottak, a különbség annyi volt a két meccs között, hogy akkor háromszor voltak eredményesek hat kapott találat ellenében, most viszont összesen ennyi lehetőségük volt. A csabaiak a két gyors góljuk után támadásban maradtak, sorra alakították ki a lehetőségeket, ám a kapu előtt már nem voltak ilyen élesek. Zádori a félidő közepén szabadrúgásból növelte az előnyt, az akciókat azonban nem tudták eredményesen zárni, a szünet előtt Mikló is átlövésből volt eredményes.

A második félidőre valamennyi cserejátékos pályára léphetett, a meccs képe mit sem változott. A vendégek szabadrúgásból szépítettek 5–0-nál, a végén pedig Sármány percei következtek, aki negyedórán belül mesterhármast szorgoskodott össze.

Felkészülési labdarúgó-mérkőzés

Békéscsaba 1912 Előre–Székudvari SC 8–1 (4–0)
Békéscsaba
Vezette: Hajdú D.
Gólszerző: Ilyés T. (4.), Zádori (5., 24.), Mikló (45.), Kóródi (48.), Sármány (66., 79., 82.), ill. Mintas (59.).

Békéscsaba: Póser – Farkas M., Albert, Bora, Hodonicki, Komáromi, Zvara, Tóth M., Mikló, Ilyés, Zádori. Játszott még: Krnács, Kuzma, Óvári, Mihály, Kóródi, Sármány, Hulicsár. Vezetőedző: Csató Sándor.

Csató Sándor: – Az elején berúgtuk a helyzeteinket és onnan már könnyű játékot tudtunk bemutatni. Remélhetőleg ezt a trendet az erősebb csapatokkal szemben is tudjuk tartani. Nehéz héten vagyunk túl, távol járunk még a csúcsponttól, a mostani ellenfél ennek szellemében éppen megfelelt.

Bmsextra

Súlyos vereséggel búcsúzott a Debrecen

A Debrecen kettős vereséggel búcsúzott a labdarúgó Konferencia-liga-selejtező harmadik fordulójában, mivel 5-1-re kikapott a dán FC Köbenhavn vendégeként a párharc

Gólzápor és meglepetések a hétközi fordulóban – NB III-as eredmények

Hétközi fordulót rendeztek az NB III-ban, ahol a négy csoportban ezúttal is több érdekes eredmény született, miközben a Dél-Nyugati csoportban

Kizárták a Dunaújváros NB III -as csapatát!

A Magyar Labdarúgó Szövetség kizárta a Dunaújváros FC-t az NB III Dél-Nyugati csoportjából. Az NB III Dél-Nyugati csoportjában szereplő Dunaújváros

A kalapácsvető Halász Bence országos csúccsal aranyérmes

Halász Bence megszerezte a magyar atlétika 19. Európa-bajnoki címét: kedd este Birminghamben 84,25 méteres fantasztikus országos csúccsal megnyerte a férfi

YouTube csatorna

Archívum