Közösségi oldalak

Sport

Eddig 100%-os a Békéscsaba Előre az NBIII-ban

A csabai edzőstáb negyedszer is győzelemnek örülhetett. Fotó Jenei Péter/Békés Megyei Hírlap

A bajnokság negyedik mérkőzését is sikeresen vívta meg a Békéscsaba 1912 Előre NB III-as labdarúgócsapata. A lilák a szombati játéknapon Monoron gyűjtötték be a három pontot és a Dabassal együtt tartják hibátlan teljesítményüket.

Csabai szemszögből az eddig bajnokik forgatókönyve szerint folyt le az első félidő Monoron. Jóval többet kezdeményeztek, a hazaiaknak csak momentumaik voltak, így az egygólos Előre-vezetés a félidőben rájuk volt nézve hízelgő. A találatot Albert szép lövésből jegyezte a 28. percben, csapatának azonban előtte és azt követően is akadt kaput tévesztő óriási ziccere.

A második félidőben felbátorodott a hazai együttes, többször is eljutott Póser kapujáig, komoly erőpróbára azonban nem késztette a hálóőrt, mert a próbálkozásai célt tévesztettek. Egyke kivételtől eltekintve a csabaiak előtt sem adódtak a korábbihoz hasonló nagy lehetőségek, de egy jogos tizenegyessel így is bebiztosították sikerüket. A 77. percben Miklót lökték el a tizenhatoson vonalán belül, a büntetőt pedig a sértett vágta Bozsó kapujába. A hajrában kissé felpaprikázódott a hangulat, az Előre biztos győzelme azonban nem forgott veszélyben.

NB III-as labdarúgó-mérkőzés

Monori SE–Békéscsaba 1912 Előre 0–2 (0–1)
Monor, 200 néző
Vezette: Ujhelyi Tamás (Gordos Árpád Mihály, Bense Milán).
Gólszerző: Albert (28.), Mikló (77. – 11-esből).

Monor: Bozsó – Erdélyi, Szabó B., Majzik, Szin – Puskás (Knolmár, 82.), Urbán (Rácz, 63.) – Farkas Á., Hulicsár, Kovács D. – Horváth L. (Agóts, 73.). Vezetőedző: Halgas István.

Békéscsaba: Póser – Komáromi, Fazekas, Albert, Bora – Futó (Mihály, 74.), Zvara (Váradi, 58.), Pintér (Zádori, 86.), Mikló – Geiger (Ilyés, 58.), Sármány (Rédling, 58.). Vezetőedző: Csató Sándor.

Csató Sándor: – Örülök annak, hogy folytatni tudtuk a győzelmi szériát, hiszen minden idegenbeli sikernek nagy értéke van. Pici hiányérzet ezúttal is a kihagyott helyzetek miatt van bennem, de összességében véve a terveink szerint alakult minden.

Stabil háttérrel és megerősített kerettel a feljutásért harcolna a Tatabánya

Kialakult a Tatabánya 2026/2027-es szezonra készülő játékoskerete, a klub pedig egyértelmű célként a feljutást tűzte ki az új idényre. A

Spanyolország másodszor is hosszabbításban lett világbajnok

Az Európa-bajnok spanyol válogatott hosszabbításban 1-0-ra legyőzte a címvédő argentin csapatot vasárnap az észak-amerikai labdarúgó-világbajnokság New York-i döntőjében, így története

Antonelli győzött és növelte az előnyét összetettben

Andrea Kimi Antonelli, a Mercedes 19 éves versenyzője nyerte a Forma-1-es Belga Nagydíjat vasárnap Spa-Francorchamps-ban, ezzel növelte az előnyét a

Szeleczki Lilla bajnoki arannyal ünnepeli szülinapját

Szeleczki Lilla aranyérmet nyert szombaton a Nyíregyházán megrendezett 103. Papp László ökölvívó országos bajnokság záró napján. A szövetség beszámolója alapján

 

YouTube csatorna

Archívum