Közösségi oldalak

Sport

Döntetlent játszott Tatabányán a Békéscsaba Előre

Fotó: 1912elore.hu /Árvai Károly

Vasárnap döntetlenre zárta Tatabányán az NB II.-es tagságért zajló osztályozó párharc első mérkőzését a Békéscsaba 1912 Előre labdarúgócsapata, amely kétszer is vezetett, ám a házigazdák mindkét alkalommal egalizálni tudtak. A visszavágót július 9.-én a Kórház utcai Stadionban vívják a felek.

Az már az első percekben kiderült, hogy a lila-fehéreknek minden ideinél képzettebb ellenféllel lesz dolguk az osztályozón. A házigazdák jól szűkítették le a területeket, nem hagytak életteret a csabai támadások kibontakozásának, miközben ők maguk ezekben a szituációkban is labdabiztosak maradtak. Mindkét fél bátran felvállalta a játékot és próbálta a másikra erőltetni akaratát, ennek pedig a nézők látták a hasznát, hiszen nyílt sisakos, élénk csatát láthattak. Mivel a kapuk addig nem forogtak különösebb veszélyben, a félidő derekát átlépve némileg váratlanul született meg a csabaiak vezető találata. Pusztai nyomban meg is duplázhatta volna a különbséget, de a jobb sarokba helyezett labdája a kapuvasról kifelé pattant. A magabiztosságukat visszanyerő lilák ekkor már dominálták a meccset, amit Sármány újabb helyzete is jelzett. A Tatabánya csak ritkán jutott el támadó harmadig, a félidő végére viszont ismét felbátorodtak a játékosai. Előbb pontrúgásokból veszélyeztettek, majd az utolsó percben átlövésből egalizáltak.

A hazai együttes ezzel a lendülettel kezdett a pihenőt követően is. Volt egy tűzijátéka Póser kapuja előtt, ám azután ismét kibontakoztak a csabaiak, mi több az első komoly akciójukból ismét megszerezték a vezetést. Nem sokáig tarthatott az örömük, mert egy figyelmetlenségüket kihasználva megint egyenlített a házigazda. A nézőknek nem lehetett panaszuk, hiszen a pályán öldöklő küzdelem folyt minden egyes labdáért. A Bányász elsősorban pontrúgásokból jelentett gondot a vendégeknek az ívelésekkel. Kiprich fejese például a 75. percben alig kerülte el a kapujukat. Csabai oldalon a cseretámadók hoztak némi fellendülést, de komoly helyzetet ők sem tudtak kialakítani, így mindent összevetve reális döntetlenre végződött az összecsapás, amely nagyszerű hírverése volt a focinak.

24. perc: Vezetést szerzett a Békéscsaba. Kóródi volt az értelmi szerző, a Molnártól szerzett labdával húzta meg a bal szélt, az alapvonalhoz közelítve pontosan tálalt Sármány elé, aki az ötösről ballal a hosszúba helyezett, 0–1.
45. perc: Árvai vezette lendületesen a labdát, és mivel senki nem lépett ki elé, 24 méterről laposan lőtt a jobb sarokba, a labda mintha Pósert is meglepte volna, 1–1.
58. perc: A pálya jobb szélén Pintér ültette hintába a hazai védőket, majd egy súlypont áthelyezés után Tóth játszotta a labdát a másik szélen felbukkanó Kóródi elé, aki a balösszekötő helyéről 10 méterről lőtt a jobb felső sarokba, 1–2.
65. perc: Hazai jobb oldali szögletet ketten is továbbcsúsztattak, a hosszú oldalon Póser kilépett kapujából, de nem érte el, Szegleti pedig a kapuba emelt, Bora már csak a gólvonalon túlról tudta kivágni a játékszert, 2–2.

Osztályozó labdarúgó-mérkőzés az NB II.-es tagságért

Opus Tigáz Tatabányai SC–Békéscsaba 1912 Előre 2–2 (1–1)
Tatabánya, 1600 néző
Vezette: Rúsz Márton (Tóth II. Vencel, Rózsa Dávid).
Gólszerző: Árvai (45.), Szegleti (65.), ill. Sármány (24.), Kóródi (58.).
Sárga lap: Kovács I. (28.), ill. Hodonicki (31.).

Tatabánya: Lóth – Molnár T. (Kiprich, 62.), Krupánszki, Székely, Katona – Szegleti, Kovács I. (Soltész, 62.), Buna – Szalánszki (Klausz, 75.), Árvai, Letenyei (Szegő, 82.). Vezetőedző: Gyürki Gergely.

Békéscsaba: Póser – Kuzma, Albert, Bora – Hodonicki, Pusztai A. (Zvara, 76.), Pintér, Tóth M. (Komáromi, 82.), Kóródi – Sármány (Hulicsár, 72.), Zádori (Vólent, 72.). Vezetőedző: Csató Sándor.

Csató Sándor: – Jó iramú mérkőzést játszottunk, mindkét csapat győzelemre tört. Az első félidőben volt lehetőségünk arra, hogy nagyobb különbséggel vezessünk, ehelyett a félidő végén egalizáltak a hazaiak. Szünet után sem lankadt az iram, a lényeg, hogy nem kaptunk ki, így továbbra is veretlenek vagyunk idén, a feljutást pedig hazai pályán kell kiharcolnunk.

Szalagkorlátnak ütközött egy kisteherautó az M60-as autópályán

Lezárták az M60-as autópálya Pécs felé vezető oldalát szombat délután Szederkénynél, mert egy kisteherautó szalagkorlátnak ütközött – közölte az Útinform

Pető szabadrúgásgóljaival győzte le a Paks a Zalaegerszeget

A Paks 2–1-re legyőzte a vendég Zalaegerszeget a labdarúgó OTP Bank Liga 13. fordulójának szombati nyitómérkőzésén. A vendégek eddig mind

Baleset miatt lezárták a 68-as főutat Balatonújlak közelében

Teljes szélességében lezárták a 68-as főutat Balatonújlaknál, a 93-as kilométerszelvénynél, miután egy furgon és egy személygépkocsi ütközött – közölte szombat

Egygólos meccsen nyert a Puskás Akadémia Kisvárdán

A Puskás Akadémia 1–0-ra nyert a Kisvárda otthonában a labdarúgó OTP Bank Liga 13. fordulójának szombat esti mérkőzésén. A felcsútiak

A kétgólos előny ezúttal sem volt elég a Honvédnak az MTK ellen

Az újonc Kispest-Honvéd hiába vezetett 2–0-ra a szünetben, végül meg kellett elégednie a 2–2-es döntetlennel az MTK Budapest vendégeként a

Vendégsikerek és gólgazdag mérkőzések a 15. fordulóban – NB III-as eredmények

A 15. forduló eddig lejátszott mérkőzésein több vendégcsapat is három ponttal gazdagodott. A Dél-Keleti csoportban az Újpest II. négy gólt

YouTube csatorna

Archívum