Közösségi oldalak

Sport

Döntetlent játszott a DEAC ellen a Békéscsaba az NB III.-ban

Fotó: DEAC.hu

Az NB III-as labdarúgó-bajnokság 32. fordulójában a tabella második helyén álló DEAC otthonában szerzett bravúros pontot a Békéscsaba 1912 Előre II csapata, amelynek kispadján eredményesen mutatkozott be Mészáros Márk. A lila-fehérek sikerének értékét növeli, hogy kétgólos hátrányból értek el döntetlent.

 

Az első félidőben az esélyesebb DEAC nagy mezőnyfölényt harcolt ki, és a játékrész derekán egy pontrúgást követő kavarodás végén megszerezte a vezetést Ujvárosi révén, 1–0. Krnács reflexből már csak belekapni tudott a labdába, irányítani nem tudta annak az útját. A csabaiak védekezésre kényszerültek, de így is akadt két óriási helyzetük szünetig.

A folytatásra viszont eredményesen szervezték át a védekezésüket, ezzel pedig a játékot is sikerült kiegyenlíteniük. Egy büntetőből az 57. percben mégis Sándor Tamás növelte a debreceniek előnyét, 2–0. Mindez azonban nem szegte kedvét a fiatal csabai együttesnek. Mentek előre és két minutával később egy szöglet után Szabó Csaba fejese pihent meg Tóth kapujában, 2–1. A szépítés további energiákat szabadított fel a vendégeknél. A félidő második felében egyre nagyobb nyomás alá helyezték az eredmény óvó hazaiakat. Erőfeszítéseiket a 82. percben koronázta siker, amikor a második nagy lehetőségüket Bónus gólra váltotta, 2–2. A meccs végét tíz emberrel fejezték be a látogatók, mert Pap Szabolcs begyűjtötte a második sárga lapját. A debreceni pontszerzés komoly eredmény a csabaiak részéről, egyben „jó ajánlólevél is” edzőjüknek, Mészáros Márknak, aki tehát eredményesen debütált.

B.M.

NB III-as labdarúgó-mérkőzés

Debreceni EAC–Békéscsaba 1912 Előre II 2–2 (1–0)
Debrecen, 140 néző
Vezette: Muhari Gergő (Dobos Dávid, Pálinkás Donát Ferenc).
Gólszerző: Újvárosi (25.), Sándor T. (57. – 11-esből), ill. Szabó Cs (59.), Bónus (82.). Kiállítva: Pap Sz. (90.).

DEAC: Tóth D. – Soltész, Újvárosi, Szabó L. (Jankelic, 85.) – Lakatos, Spitzmüller, Sándor T. (Sárosi, 73.), Rauf – Virág, Tochukwu (Sidibe, 65.), Csányi (Trencsényi, 73.). Vezetőedző: Sándor Tamás.

Békéscsaba II: Krnács – Szabó Zs., Szabó Cs., Czvalinga, Kasik (Sipaki, 85.) – Korógyi (Marik, 69.), Zvara, Bónus, Varga T. (Zelik, 77.) – Pap Sz., Mágocsi. Edző: Mészáros Márk.

Mészáros Márk: – A bajnokság egyik topcsapatával játszottunk, ami az első félidőben meg is mutatkozott, hiszen nagy mezőnyfölényben játszott a DEAC, akcióból még sem tudtak gólt elérni. A szünetben átszerveztük a védekezésünket, ami megfordította a játék képét. Sokkal kiegyensúlyozottabb lett a párharc, szerencsére a második hazai gól sem zökkentett ki a csapatunkat. Továbbra is nyomást tudtunk helyezni a hazaikra, ennek jutalma lett az érték pontszerzés. Nagyon büszke vagyok a csapatra, a fiúk sok energiát fektettek a meccsbe.

Milliárdos leltárbotrány az MTVA-nál: tízezer eszközt nem találtak, feljelentést tesznek

Közel tízezer eszközt nem találtak meg a közmédia legutóbbi leltározásakor, több ezer tárgyat pedig rossz helyen tartottak nyilván. Az átvilágítás

Drogos sofőr randalírozott az M1-esen, sorra borította ki a táblákat

Több terelőtáblát is kidöntött egy teherautóval közlekedő férfi, miután letért az úttestről egy munkaterületen. Az M1-es autópályán történt baleset után

Autóelkobzás? Börtön a száguldozóknak? Új korszak jöhet a magyar közlekedésben

Egy vétlen biciklis halt meg 2023 nyarán az Árpád hídon, és idén augusztusban Siófokon. A felüljáróról zuhant le egy vétlen

A Vasas ellen szakította meg nyeretlenségi sorozatát az MTK

Az MTK Budapest 1–0-ra legyőzte a második helyen álló Vasast a labdarúgó OTP Bank Liga 10. fordulójának pénteki nyitómérkőzésén. A

A Viktoria Plzent is legyőzte a Ferencváros

A Ferencváros hazai pályán 2-1-re legyőzte csütörtökön a cseh Viktoria Plzent a labdarúgó Európa-liga alapszakaszának második fordulójában, így továbbra is

Tóth Balázs lett a Szeged vezetőedzője

A 46 éves szakvezető a kedden menesztett Laczkó Zsolt helyét vette át a tabella 14. helyén álló csapatnál. A csongrádi

 

YouTube csatorna

Archívum