Közösségi oldalak

Sport

Brlázs Gábor: Jól kezdtünk, de kettő-nulla után picit magunkra húztuk az ellenfelet

Brlázs Gábor a Békéscsaba II. vezetőedzője Fotó: Erdős Csaba

Hazai győzelemmel folytatta szereplését a Békéscsaba 1912 Előre NB III-as labdarúgócsapata, amely a pontvadászat vasárnapi matinéja során a Jászberényt múlta felül. A viharos szélben megvívott találkozón a lilák félidőnként két gólt lőttek, ezekre a vendégek részéről csak egy-egy alkalommal érkezett válasz.

Jól indult a mérkőzés a hazaiak számára, már a 10. percben megszerezték a vezetést. Oláh tört előre lendületesen a jobb szélen, visszagurítását pedig Varga Tamás 11 méterről bal belsővel lőtte a hosszú sarokba, 1–0.
Támadásban maradtak a lilák, a 21. percben egy kezezésért megítélt büntetőből Szabó Zsombor már a második találatukat jegyezte, 2–0.
A mezőnyben jól játszó, de kapura veszélytelen vendégek a 31. percben Szöllősi 18 m-es szabadrúgásából szépítettek (2–1), az eredmény pedig már nem is változott szünetig. Az 55. percben az addig előkészítésben jeleskedő Oláh Ákos egy bal oldali beadást helyezett a hálóba közelről, 3–1.
Az immár széllel támogatott csabaiak ezzel együtt is nehezen alkalmazkodtak a megváltozott körülményekhez. A vendégek jobban csipkedték magukat és a 70. percben Muhari közeli fejesével ismét visszajöttek a meccsbe, 3–2.
Az éledő reményeiket azonban csírájában elfojtotta Bónus, aki két minutával később 22 m-ről pontos lövést küldött a felső sarokba, 4–2.
Mindez a végeredményt is jelentette, mert az utolsó negyedóra már csak kapura sikertelen akciókat tartogatott mindkét oldalon.

NB III-as labdarúgó-mérkőzés

Békéscsaba 1912 Előre II–Jászberényi FC 4–2 (2–1)
Békéscsaba, 180 néző
Vezette: Virág András Barnabás (Hovanecz Máté László, Derda Dominik Kolos).
Gólszerző: Varga T. (10.), Szabó Zs. (21. – 11-esből), Oláh Á. (55.), Bónus (72.), ill. Szőllősi (31.), Muhari (70.).

Békéscsaba II: Tóth A. – Szabó Zs., Szabó Cs., Babinyecz, Kasik (Mágócsi) – Korógyi (Zahorán), Zvara, Bónus (Czvalinga), Varga T. (Marik) – Pap Sz., Oláh Á. (Sipaki). Vezetőedző: Brlázs István Gábor.

Jászberény: Menczeles – Erdős, Tóth O., Szanyi, László K. (Micskó) – Palcsó (Kurunczi), Balla (Szanku) – Muhari, Szőllősi, Németh N. (Nagy Sz.) – Borics (Izsold). Vezetőedző: Német Gyula.

Brlázs István Gábor: – Jól kezdtünk, de kettő-nulla után picit magunkra húztuk az ellenfelet. Onnantól nem a megbeszéltek szerint játszottunk, sokat hibáztunk, de a győzelmünk azért így sem forgott különösebb veszélyben.