Közösségi oldalak

Sport

Bravúros győzelem emberhátrányban a DEAC ellen

Fotó: Erdős Csaba

Két héten belül a második debreceni riválisát is eredményesen tudta le a Füzesgyarmati SK NB III-as labdarúgócsapata. A piros-fehér gárda vasárnap úgy verte a dobogós álmokat szövő DEAC együttesét, hogy egy félidőt emberhátrányban kellett játszania.

Már a mérkőzés elején vezetést szerzett a hazai együttes. A 10. percben bal oldali szögletet követően röviden szabadítottak fel a védők, a labda Cigan elé került, aki két lövőcsel után bődületes kapufát lőtt. A kipattanónál a szemfüles Raducu mindenkit megelőzött és 8 méterről a kapuba bólintott, 1–0.

A folytatásban visszaálltak a gyarmatiak, a pálya közepén igyekeztek megállítani a DEAC-ot, amely folyamatosan támadott. Fildannak három nagy védése is akadt, de állta a vendégek nyomását. Az utolsó percben megfogyatkoztak a házigazdák, Oltean ugyanis begyűjtötte a második sárga lapját.

A második félidőben is a védekezésre helyezték a hangsúlyt a sárrétiek, ennek ellenére a 60. percben növelték az előnyüket. Jobb oldali bedobást Popescu az ötös sarkáról tálalt az érkező Hussein elé, aki a büntetőpont tájáról pontosan lőtt a jobb sarokba, 2–0.

A DEAC reményvesztetten próbált nyomást helyezni a hazaiakra, miközben hátul fellazult. Ezt használta ki a 79. percben Popescu, aki egy beívelt labdát a kimozduló kapus mellett 8 méterről fejelt a jobb sarokba, 3–0.

A vendégek nem akartak beletörődni a sorsukba, és a 89. percben egy védelmi kihagyást kihasználva, az egykori gyarmati támadó, Székely Dávid szépített, 3–1.

NB III-as labdarúgó-mérkőzés

Füzesgyarmati SK–Debreceni EAC 3–1 (1–0)
Füzesgyarmat, 250 néző
Vezette: Újhelyi Tamás (Balla Levente, Elek Balázs).
Gólszerző: Raducu (10.), Hussein (60.), Popescu (79.), ill. Székely (89.). Kiállítva: Oltean (45.).

Füzesgyarmat: Fildan – Borbély, Raducu, Lippai, Pataki – Achim S., Oltean, Hussein, Cigan (Márkus, 82.) – Bukor (Bartók, 66.), Popescu. Szakmai koordinátor: Boros Tibor. Vezetőedző: Szabados Tamás.

Debreceni EAC: Tóth D. – Soltész, Ujvárosi, Orosz M. – Lakatos, Sándor, Spitzmüller (Sárosi, 75.), Bereczki, Rauf (Tochukwu, 56.) – Bidzilya (Sidibe, 64.), Székely. Vezetőedző: Sándor Tamás.

Boros Tibor: – Kimondottan szervezettek voltunk az első félidőben, ami gólszerzéssel is párosult, de egy felelőtlenség nehéz helyzet elé állította a csapatot. A szünetben nem mehettem el szó nélkül az eset mellett, szerencsére ez a pályán maradók számára motivációt és erőt adott. A második félidő lenyűgözött, és ami a legfontosabb, újra nagy boldogságot tudtunk okozni a szurkolóinknak.