Közösségi oldalak

Sport

Békéscsabai vereség a fővárosban

Nem sikerült a csabai fiatalok fővárosi fellépése az NB III-as labdarúgó-bajnokság vasárnapi játéknapján. A Keleti csoport tabellája éléről a hétközi első vereségével lecsúszó – de mostani sikerével visszaálló – BKV Előre igazolva jó hírét, magabiztos győzelmet aratott a megilletődötten játszó lila-fehérek ellen.

Kezdettől a közlekedésiek léptek fel támadólag, a 12. percben a vezetést is megszerezték Mile révén, aki egy védelem mögé belőtt labdát emelt át Laky kapuson, 1–0.
A házigazdák irányították a játékot, a csabaiak jobbára védekezésre szorultak. A másik fővárosi találathoz az Előre hálóőrének hibájára is szükség volt félóra múltán, aki egy „ártatlan” labdát suta mozdulattal a saját kapujába ütött 2-0.
A második félidő hazai góllal kezdődött, Mile ezúttal egy kiugratás végén talált kapuba, ezzel lezárva a meccs érdemi részét, 3–0.
A BKV nem állt le és Gyurkó büntetőjével hamarjában négyre növelte az előnyét, 4–0. Félő volt, hogy a Békéscsaba nagy zakóba szaladhat bele, de megmaradt a tartása és a végén Zvara révén még szépíteni is tudott, 4–1.
A fővárosi együttes igazolta jó hírét, és szervezett játékkal, megérdemelten tartotta otthonában a három pontot.

B.M.

NB III-as labdarúgó-mérkőzés

BKV Előre–Békéscsaba 1912 Előre II 4–1 (2–0)
Budapest, 60 néző
Vezette: Katona Balázs (Marozsi Gábor Bence, Toplánszki Szabin).
Gólszerző: Mile (12., 48.), Laky (30. – öngól), Gyurkó (55. – 11-esből), ill. Zvara (91.).

BKV Előre: Horváth G. – Kubó (Kiss D., 69.), Girán, Ferkó, Forgács (Ihos, 69.) – Pokó (Jáger, 77.), Szabó N., Csanálosi (Szabó Á., 52.), Tóth Sz. – Gyurkó (Egressy, 77.), Mile. Vezetőedző: Albert Flórián.

Békéscsaba II: Laky – Hodonicki (Styecz, 61.), Balog Zs., Czvalinga, Zelik (Kasik, 72.) – Váradi (Farkas Á., 61.), Varga T., Zvara, Bónus – Tóth P. (Cservenák, 72.), Oláh Á. (Bukor, 77.). Vezetőedző: Brlázs István Gábor.

Brlázs István Gábor: – Nem véletlenül nem sikerült itt még egyetlen csapatnak sem pontot szereznie. Ezúttal ránk nem jellemző módon megilletődötten kezdtünk, ráadásul ami hibát el lehet követni egy meccsen, azt mi el is követtük. Nem volt esélyünk a pontszerzésre.

A Győr legyőzte és megelőzte a Fehérvárt

A Győri ETO FC 1-0-ra legyőzte a házigazda Fehérvár FC-t a labdarúgó OTP Bank Liga

Gruber Zsombor kölcsönben az MTK-nál folytatja

Gruber Zsombor a címvédő Ferencvárostól az MTK labdarúgócsapatához került kölcsönbe. – írta honlapján a bajnokságban

Minimális előnnyel utazhat a Ferencváros Plzenbe

A Ferencváros 1-0-ra legyőzte a cseh Viktoria Plzent a Groupama Arénában a labdarúgó Európa-liga nyolcaddöntőjébe

Egygólos mérkőzésen nyert a Puskás a Fradi ellen

A Puskás Akadémia 1-0 arányban legyőzte a listavezető, vendég Ferencvárost vasárnap, az OTP Bank Liga

 

YouTube csatorna

Kövess minket Facebookon!