Közösségi oldalak

Belföld

Baranyi arany-, Ilankovic ezüstérmes a korosztályos karate Eb-n

Ilankovic Aleksandra és Baranyi Zsófia

Két magyar érem született a Prágában péntektől vasárnapig megrendezett kadet, junior és U21-es karate Európa-bajnokságon. A fiatalok idei Eb-jén– amelyen 48 ország közel 1100 versenyzője vett részt – Baranyi Zsófia első, Ilankovic Aleksandra pedig második helyezést ért el.

Az U21-es korosztályban (18-20 évesek) a nők 55 kg-os súlycsoportjában Baranyi Zsófia három győzelemmel jutott a fináléba. A korábban az ifjúsági olimpiát is megjárt, 2020-ban Budapesten pedig korosztályos Európa-bajnoki címet szerzett versenyző a döntőben a skót Pollard ellen lépett tatamira, és 1-0-ás győzelmével megszerezte pályafutása második Eb-diadalát.

Szintén a 21 éven aluliaknál, egy súlycsoporttal feljebb Ilankovic Aleksandra is döntőbe jutott. A 61 kg-os magyar tehetség 2019-ben a juniorok között Eb-n már állt a dobogó legfelső fokán, tavaly pedig kevés hiányzott neki, hogy kijusson az olimpiára. A Baranyihoz hasonlóan ugyancsak MTK-s versenyző Prágában négy győzelemmel harcolta ki a finálé jogát, az aranyéremért viszont 1-0-ra alulmaradta dán FuyuLind ellen, ezzel ezüstérmesként zárt.

A két magyar karatés nagyszerű eredménye biztató lehet a 2023-as budapesti felnőtt világbajnokságot illetően is, hiszen fiatal koruk ellenére mindketten tagjai voltak az idén májusban a felnőtt Európa-bajnokságon részt vett magyar válogatottnak.

Közel állt az éremhez a junior (16-17 éves) lányok 48 kilós kategóriájában Lintz Alexandra, és a kadet (14-15 évesek) +54 kg-ban Loyal Lili is. Az UTE két fiatalja a bronzmérkőzésig eljutott, de ott egyaránt vereséget szenvedtek, ezzel az ötödik helyen végeztek.

Feltörték az FBI állásportálját, a hekkerek szerint több ezer ügynök adatai kerültek hozzájuk

A ShinyHunters hekkercsoport kedden azt állította, hogy feltörte az amerikai Szövetségi Nyomozó Iroda (FBI) állásportálját, és jelentős mennyiségű személyes adatot

A vasútállomáson fogták el a terjesztőt Szombathelyen

Az 58 éves férfi kábítószert árult Szombathely belvárosában. A szombathelyi nyomozók és a vasi felderítők szeptember 18-án késő este fogták

Focihuligánokat vettek őrizetbe a nagykanizsai rendőrök

Rendzavarás miatt két fiatal férfit vettek őrizetbe a nagykanizsai rendőrök a hétvégi focimeccsen elkövetett cselekményük miatt. A bíróság hat hónapra

Szoboszlai Dominik elárulta a Nemzeti Sportnak, „hányas a kabát”

Marco Rossi szövetségi kapitány társaságában tartott sajtótájékoztatót az Ukrajna elleni, pénteki Nemzetek Ligája-meccs előtt Szoboszlai Dominik. Az első kérdést a

Marco Rossi: Mindent lehet, csak félni nem!

Az mlsz.hu exkluzív interjút készített férfi A-válogatottunk szövetségi kapitányával még a kerethirdetés előtt. Marco Rossi az elmaradt világbajnoki kvalifikáció tanulságai

Magyar labdarúgó-válogatott – Sallai és Styles kikerült a keretből

Sallai Roland és Callum Styles nem csatlakozik a magyar labdarúgó-válogatott Nemzetek Ligája-mérkőzésekre készülő keretéhez. A magyar szövetség közösségi oldalának hétfői

YouTube csatorna

Archívum