Közösségi oldalak

Sport

Az új évad első felmérője Debrecenben

A legszorgalmasabb éremgyűjtőnek a békéscsabai Takács Botond bizonyult a debreceni viadalon – Fotó: Tésik Attila

Több mint félezer úszó állt rajtkőre Debrecenben az idei Hajós Alfréd Kupa nemzetközi viadal harmadik fordulójában. Érthető a népes mezőny, hiszen a vizes sportágak képviselői a nyár végi pihenő után szeptember elején kezdték meg az új évad munkáját, s az edzők máris szeretnék tudni, hol is tartanak a felkészülésben négy hét után.

Az egészen pontosan 511 induló az egynapos eseményen 2156 rajtot teljesített, ami egyben azt jelenti: átlagban minden úszó négy versenyszámot vállalt be. Erre a fordulóra 33 klub delegálta sportolóit, köztük nyolc román, egy-egy máltai és szlovák egylet. Békés megyét a Békéscsabai Előre Úszó Klub (20 induló) és a Gyulai Várfürdő (8) fiataljai képviselték.

Ami az éremtáblát illeti, a házigazdák a létező éremhalomból minden ötödiket otthon tartották (105), amivel megelőzték az Egri Úszó Klub SE csapatát (63). A békéscsabaiak remek teljesítménnyel a harmadikok lettek ebben a felmérésben 30 medállal (16 arany-, 9 ezüst, 7 bronzérem). A gyulaiaknak két arany-, 4 ezüst- és egy bronzérem jutott, amivel a táblázat 20. helyét foglalják el.

Ami pedig az eredményességeket illeti, ezúttal a békéscsabaiak utánpótlás-válogatott versenyzőjének, Takács Botondnak a neve kívánkozik az élre, aki egyetlen versenyszám kivételével mindent megnyert, mérlege: hatszor rajtolt el az egy nap alatt és öt arany-, valami egy ezüstéremmel zárt. A medálgyűjtemény mellett legalább akkora fegyvertény, hogy egy kiadós edzésnek is beillő szombatot hagyott maga mögött. Pedig még mindössze alig néhány hét felkészülési időszak van mögötte, miként a többi úszónak is. Egy biztos, nem rossz békéscsabai és gyulai szezonkezdeten vannak túl a megye ifjú sportolói.

Érmek

Békéscsaba: Gyucha Csenge (egy ezüst), Gyuricza Kira (egy arany, két bronz), Keresztúri Zsombor (három arany), Kéri Dávid (egy bronz), Mészáros Márton (egy ezüst), Nagy-Benedek Izabell (egy arany-, egy bronz), Papp Hanna (egy arany), Perza Berta (két ezüst, három bronz), Petróczki Zsombor (egy arany), Takács Botond (öt arany-, egy ezüst), Tamási Levente (két arany, egy ezüst), Tóth Bence (két arany, két ezüst), Zsilinszki Orsolya (egy arany).

Gyula: Cseresznyés Petra (egy arany, egy ezüst, egy bronz), Gajda Anna (egy arany, egy ezüst), Matei Bryana-Anastasia (egy ezüst), Szász Máté (egy ezüst).

Jávor Péter

Berndt András lett a Csákvár vezetőedzője

Berndt András lett a labdarúgó NB II-ben szereplő Aqvital FC Csákvár vezetőedzője. A klub honlapjának beszámolója szerint  a 33 éves

Visszatér az OTP Bank Liga

A Magyar Labdarúgó Szövetség és az OTP Bank megállapodott arról, hogy a 2026/27-es idénytől az NB1 hivatalos neve ismét OTP

Magyar-kazah – A második félidőben három gólt szerezve fordított a válogatott

A magyar labdarúgó-válogatott 3-1-re legyőzte a kazah csapatot kedden a debreceni Nagyerdei Stadionban rendezett barátságos mérkőzésen. A mezőnyfölény ellenére a

A Gyirmót és a Nagykanizsa jutott fel az NB II-be

A Gyirmót FC Győr és a Nagykanizsa jutott fel a magyar labdarúgó-bajnokság másodosztályába az NB III-ból. Mindkét csapat a hazai

YouTube csatorna

Archívum