Közösségi oldalak

Sport

Austria Classic Világkupa

Austria Classic Világkupa

A festői szépségű osztrák nagyvárosban, Innsbruckban került megrendezésre Európa egyik legnagyobb kick-box Világkupája, az Ausztria Classic, amelyen 34 ország 236 klubjának 1337 sportolója 2214 nevezést adott le.

A győztes Jancsó Lili

A mostani állás szerint ez volt az utolsó Ausztria Classic verseny, a rendezők ugyanis jelezték, nem kívánják a jövőben a versenyt megrendezni. Nagy kár, mert nagy népszerűségnek örvendett a világkupa, nőtt a benevező versenyzők száma, ezért is került át annak idején Kunfsteinből Innsbruckba. Ráadásul a téli olimpia csarnokait vették igénybe a szervezők, ami már eleve rangot adott a versenynek.14 küzdőtér mellett két ringben csaptak össze a versenyzők, s köztük a Békés Megyei Harcművész Szövetséghez tartozó klubok versenyzői. A point-fighting szabály rendszerben a békéscsabai József Attila Lakótelepi TE Debreczeni team csapata indult el.

JALTE Debreczeni team csapata

Érmek most is születtek szép számmal, azonban Deberczeni Dezső vezető-edzőben maradt némi hiányérzet, ugyanis a rutinosabb versenyzőktől jobb teljesítményt várt. Az is igaz, hogy többen betegségből lábaltak ki, s jó pár versenyző korosztályt váltott, ami mindig nehézséget jelent. Így is kiemelkedett Jancsó Lili, aki újonc kadet 2 (ifjúsági) versenyzőként is nyerni tudott, s a szintén az ifik közt újoncnak számító Debreczeni Frida, aki egy ezüst és egy bronzérmet szerzett, legyőzve a tavalyi világbajnokot. Petró Lili teljesítményét látva pedig úgy tünik, eséllyel szállhat ebben a versenyévadban harcba a felnőtt nemzetközi élmezőnnyel is.

Barátság SE

Vasárnap a light-contact és kick-light mezőny csapott össze. Kick-light-ban Mezei Nikolett (Barátság SE, Battonya) most sem talált legyőzőre. Ugyanazzal az angol lánnyal döntőzött, akit tavaly az Európa-bajnokságon legyőzött. Klubtársa, Marosin Bella a legjobb négyig jutott,de tovább nem kockáztatot, hiszen a hét végén taekwon-do DAN vizsgára megy.

A megyei versenyzők összesen 5 arany, 6 ezüst és 10 bronzérmet szerezve búcsúztak el Innsbrucktól.

Eredmények:

POINT-FIGHTING szabályrendszer
Felnőtt
csapat: 3. Békéscsabai JALTE-Debreczeni team (Csiernyik Zsombor,Malatyinszki Bendegúz, Opauszki Dávid, Viczián Dániel)
Junior korosztály
2.Petró Lili
Kadet 2 (Ifjúsági) korosztály
37 kg.3.Petró Bálint
37 kg. 2.Debreczeni Frida
42 kg. 3. Debreczeni Frida
65 kg. 1.Jancsó Lili
Leány csapat 2. Békéscsabai JALTE-Debreczeni team (Debreczeni Frida, Fördős Jázmin, Jancsó Lili, Szabó Szófia)

Kadet 1 (Serdülő) korosztály
+47 kg. 3.Szűcs Levente
Csapat: 2. Békéscsabai JALTE-Debreczeni team (Born Henrik, Szűcs Levente, Szvarnasz Janisz, Stir István)
Lányok: 3. Békéscsabai JALTE-Debreczeni team (Petró Laura, Debreczeni Lilla, Nátor Petra)
Gyermek korosztály:
36 kg. 3.Tóth Kevin
Gyakorló „B” kategória
Kadet 2 (Ifjúsági) korosztály
437 kg. 1. Kovács Benjámin
+57 kg. 3.Bánfi Bence
55 kg. 1.Tóth Izabella
Kadet 1 (serdülő) korosztály
32 kg. 3.Gróf Nimród Attila
+42 kg. 1.Szvarnasz Janisz
+42 kg. 3.Koczka Kata Izabella

Csapat: 2. Békéscsabai JALTE-Debreczeni team
Női csapat: 2. Békéscsabai JALTE-Debreczeni team
KICK-LIGHT szabályrendszer
Felnőtt
65 kg. 1.Mezei Nikolett (Barátság SE, Battonya)
Kadet 2 (Ifjúsági) korosztály
46 kg. 3.Marosin Bella (Barátság SE, Battonya)