Közösségi oldalak

Sport

Angol-magyar – Négygólos diadal, 69 év után győzelem Angliában

A magyar válogatott gólöröme Sallai Roland (b5) gólja után a a labdarúgó Nemzetek Ligája 4. fordulójában játszott Anglia – Magyarország mérkõzésen a wolverhamptoni Molineux Stadionban 2022. június 14-én. MTI fotó: Koszticsák Szilárd

A magyar labdarúgó-válogatott kedden 4-0-ra nyert Anglia vendégeként a Nemzetek Ligája A divíziójának negyedik fordulójában, így 69 év után diadalmaskodott újra a szigetországban, sikerével pedig a 3. csoport élére ugrott.

A hazaiak himnusza alatt az angol szurkolók a szigetország lobogóját formázó élőképpel köszöntötték kedvenceiket, ugyanakkor meglehetősen sportszerűtlenül viselkedtek addig, amíg a magyar himnusz szólt: előbb fütyültek, majd hangosan kiabáltak és énekeltek közben.

Az első percekben máris látható volt, hogy az angolok semmit sem akarnak a véletlenre bízni, igyekeztek folyamatosan a magyarok térfelén tartani a labdát, és nyomást helyezni a vendégvédelemre. Két lehetőséget ki is dolgoztak, de előbb a befejezésbe csúszott hiba, majd Dibusz kezében halt el a próbálkozás. Negyedóra elteltével egy veszélytelennek tűnő szituációban Styles harcolt ki szabadrúgást, melyből a védő Stones és Ramsdale kapus “segítségével” Sallai megszerezte a magyarok vezető gólját.

A folytatásban Marco Rossi együttese igyekezett továbbra is kompakt módon védekezni és kevés területet hagyni a házigazdák gyors játékosai számára. Az angolok ezzel együtt egy-két alkalommal veszélyeztettek, egyszer nagy helyzetben Saka és Bellingham egymást szerelte le a magyarok tizenhatosánál. A másik oldalon Szalai Ádám harcolt ki mesteri módon egy szabadrúgást, melynek elvégzése után Jamesnek a gólvonalról kellett kifejelnie a labdát. Az ellenakciónál Bowen lódulhatott meg, de a hátra sprintelő Szoboszlai nagyszerűen tisztázott előle a tizenhatoson belül. A félidő hajrájához érve még veszélyesebbé vált a hazaiak játéka, legnagyobb helyzetük viszont az volt, amikor a menteni igyekvő Orbán a saját kapuja felé fejelte az oldalról beadott labdát: Dibusz résen és jó helyen volt, bravúrral hárított.

Fordulás után változatlanul folyamatos nyomás alatt volt a magyarok kapuja, de a védekezés továbbra is rendben volt, igaz, néhány alkalommal kevés hiányzott az angoloknak az egyenlítéshez. Rossi tanítványai többségében jól és nagyon hatékonyan szűkítették a területet a saját térfelükön, ezzel a játékkal pedig komolyan meggyűlt az angolok baja. A magyarok szövetségi kapitánya végig a technikai zóna széléről irányított, egyszer annyira hevesen vitatva a játékvezető ítéletét, hogy sárga lapot is kapott.

A hazaiak számára a 70. perc hozta el a hidegzuhanyt, egy magyar ellentámadás végén ugyanis Sallai ismét eredményes volt, ezt pedig már a hazai közönség sem nézte el a kedvenceknek, többen nyomdafestéket nem tűrő szavakkal illették a háromoroszlánosok teljesítményét. Az angol futballisták is érezték, hogy nem hagyhatják annyiban a meccset, jóval nagyobb sebességre kapcsoltak és sorra dolgozták ki a kisebb-nagyobb lehetőségeket, hamarosan azonban Nagy Zsolt gólja már-már kegyelemdöféssel ért fel a számukra. A házigazdák ráadásul két perc múlva emberhátrányba is kerültek, így a slusszpoén Gazdag Dánielé lett, aki az utolsó előtti percben beállította a végeredményt.

Az angol játékosok a közönség hangos pfújolása és fütyülése kíséretében hagyták el a pályát, míg a magyarok a maroknyi Angliába elutazott szurkolójukkal együtt énekelték el a himnuszt, s ünnepelték a teljesen megérdemelt sikert.

Nemzetek Ligája, A divízió, 3. csoport, 4. forduló

Anglia-Magyarország 0-4 (0-1)
Wolverhampton, Molineux Stadion, 28 839 néző, v.: Clément Turpin (francia)
gólszerzők: Sallai (16., 70.), Nagy Zs. (80.), Gazdag (89.)
piros lap: Stones (82.)
sárga lap: Stones (37., 82.), Walker (85.)

Anglia: Aaron Ramsdale – Kyle Walker, Marc Guéhi, John Stones, Reece James – Conor Gallagher (Mason Mount, 56.), Kalvin Phillips, Jude Bellingham (Phil Foden, 68.) – Bukayo Saka (Harry Maguire, 85.), Harry Kane, Jarrod Bowen (Raheem Sterling, a szünetben)

Magyarország: Dibusz Dénes – Lang Ádám, Willi Orbán, Szalai Attila – Fiola Attila, Styles Callum (Nagy Ádám, 56.), Schäfer András, Nagy Zsolt – Sallai Roland (Nego Loic, 78.), Szoboszlai Dominik (Gazdag Dániel, 56.) – Szalai Ádám (Ádám Martin, 68.)

I. félidő:
16. perc: Szoboszlai végezhetett el szabadrúgást a bal oldalról, a kapu elé ívelt labdáját az egyik angol védő rossz helyre, Sallai elé fejelte, aki nem tétovázott, hat méterről tüzelt, a labda pedig Ramsdale karján megpattanva kötött ki a hálóban (0-1).

II. félidő:
70. perc: a csereként beállt Ádám Martin lódult meg a jobb oldalon, harcosan megtartotta a labdát, majd tökéletesen centerezett a középen érkező Sallainak, aki jobb külsővel a kapuba bombázott a vetődő Ramsdale mellett (0-2).
80. perc: egy jobb oldali beadást Nego fejelt kapura, de a védőről levágódó labda Ádám elé került, aki lekészítette a tizenhatos bal oldalánál érkező Nagy Zsoltnak, a felcsúti játékos pedig kapásból a rövid alsó sarokba lőtte a labdát (0-3).
89. perc: Gazdag lépett ki egy indítással, jól fedezte a labdát, majd nagyon higgadtan a kapuba perdített a kifutó Ramsdale felett (0-4).

MTI

Fizetünk a tévéért, aztán még reklámokat is nézhetünk – hol itt a fogyasztó érdeke?

Előfizetünk a kábeltévére, havonta fizetjük a számlát, mégis reklámok szakítják meg a műsorokat. Ráadásul olyan csatornákért is fizetünk, amelyeket talán

A hatóságok bezárták a Volta gyár egy részét!

Példaértékű döntést hozott és legfőképp gyorsan a Kormányhivatal illetékes főosztálya! Kötelezték a Volta Energy 101-es jelű gyártócsarnokában valamennyi gyártási szakaszra

Nyilvánossá teszik az ügynökaktákat

Szerdán harminchat év után nyilvánosak lesznek az előző rendszerben ügynökként beszervezettek adatai. Délelőtt fél tízkor sajtónyilvános eseményen aktiválják az Állambiztonsági

Szenzációs győzelmet aratott a Ferencváros Milánóban!

A Ferencváros remek játékkal, 2–0-ra győzött az AC Milan vendégeként a labdarúgó Európa-liga alapszakaszának negyedik fordulójában. A zöld-fehérek ezzel továbbra

BL – A Liverpool és az AEK is kikapott

A Szoboszlai Dominikot és Kerkez Milost is foglalkoztaató a Liverpool 3-2-re kikapott a Fenerbahce vendégeként szerdán a labdarúgó Bajnokok Ligája

Pinezits Máté vezetőedző távozik az MTK-tól

Távozik posztjáról Pinezits Máté, a labdarúgó OTP Bank Ligában szereplő MTK Budapest vezetőedzője. A kék-fehérek honlapja kedden arról számolt be,

YouTube csatorna

Archívum