Közösségi oldalak

Sport

A Vasas szakította meg a Füzesgyarmat jó szériáját

A Vasas szakította meg a Füzesgyarmat jó szériáját

Nem bírt a Vasassal a gyarmati csapat, az NB III-as labdarúgó-bajnokság vasárnapi játéknapján. A sárrétiek 7 veretlenül megvívott mérkőzés után szenvedttek vereséget a Vasas FC második csapatától. A fővárosi vendégek frissebbek, kreatívabbak voltak, nem mellékesen bőven akadt a soraikban NB I-es játékos is.

Nem túl magas színvonalú első félidőt láthatott a publikum. Mindkét oldalon akadtak lehetőségek a vezetés megszerzésére, ám ez a Vasasnak sikerült, amely félórányi játékot követően fokozta a tempót. A 34. percben Ihrig-Farkas 16 méterről szép átlövésből vette be Fildan kapuját. A gólt követően még inkább a Vasas dominált, amely frissebbnek tűnt és remekül használta ki a széleket.

A második félidőre a kettős csere sem hozta meg a várt hatást hazai részről. Továbbra is sebességkülönbség mutatkozott a csapatok között, ennek adott nyomatékot Deutsch találata a 62. percben. A hazai játékosok gyakran tanácstalanok voltak a fővárosiakkal szemben. Így volt ez a 73. percben is, amikor Ihrig-Farkas a felezővonalról lépett ki és meg sem állt Fildan kapujáig, ahol laposan helyezett a kapus lábai között a hálóba, ezzel bebiztosítva a vendégek megérdemelt sikerét.

NB III-as labdarúgó-mérkőzés

Füzesgyarmati SK–Vasas FC II 0–3 (0–1)
Füzesgyarmat, 150 néző
Vezette: Valu Tibor (Szabó Ferenc Szilárd, Vilmányi Simon).
Gólszerző: Ihrig-Farkas (34., 73.), Deutsch (62.).

Füzesgyarmat: Fildan – Achim Á., Toca, Vasziljevics, Pataki – Achim S. (Bódis, 78.), Oltean (Urbanowski, 46.), Kis Sz. (Bánfi, 46.), Cigan (Orovecz, 78.) – Kiss G. (Virág, 71.), Popescu. Vezetőedző: Szabados Tamás. Vezetőedző: Szabados Tamás. Szakmai koordinátor: Boros Tibor.

Vasas II: Bánfalvi – Hosszú (Gurics, 83.), Kleisz, Deutsch – Farkas Bence, Enyedi (Huszár, 76.), Rab (Őri, 67.), Kapornai – Zimonyi, Pócs (Farkas J., 83.), Ihrig-Farkas. Vezetőedző: Harmati Tamás.

Boros Tibor: – Már a mérkőzés előtt rossz érzetem volt, amikor a bemelegítés végén Raducu cserét kért. Az első félidőben két ziccerünk is volt a vezetés megszerzéséhez, de ezeket elhibáztuk, és mivel két kivétellel mindenki valós tudása alatt játszott, a visszajátszók vezérletével a Vasas fölénk kerekedett és megérdemelten nyert.

(Borítókép fotó: Erdős Csaba)

Videó: Sportklub.net