Közösségi oldalak

Sport

A papírformának megfelelően, három ponttal távozott a Jászberényből a Körösladány

Fotó: Jászberény FC

Fölényes győzelmet aratott a Körösladány MSK csapata az NB III-as labdarúgó-bajnokság vasárnapi 27. játéknapján. A sárrétiek az idén még pontot sem szerző Jászberény otthonában tartottak eredményes lőgyakorlatot, a többi közvetlen riválisuk pontvesztése eredményeként pedig visszaverekedték magukat a dobogó közelébe.


Ahogy várható volt, a ladányiak az első perctől nyomás alá helyezték a télen jelentősen megfiatalodó jászságiakat. Az egykapuzás eredményeként több lehetőség is kimaradt, de Farkas János fejese a 26. percben már megtörte a hazaiakat. A támadó Bakk bal oldali beadását bólintotta be 0–1.
Alig 4 minutával később Czirok buktatásért járt szabadrúgás majd 30 méterre Sándor kapujától. A labdát Wéber tűzte rá, az pedig megpihent a kapu jobb alsó sarkában, 0–2.
Újabb öt perc múltán Malkócs volt eredményes, aki Farkas beadásába tette bele pontosan a fejét, 0–3.

A sárrétiek gólgyártása a szünetben végrehajtott hármas csere után sem maradt abba. Az 54. percben a frissen pályára lépő Csicsely fektette el a kapust, majd a bal sarokba helyezett, 0–4.
Hat minutával később őt buktatták a büntetőterületen belül, a 11-est pedig Wébert váltotta gólra, 0–5.
A védő a 65. percben a hazaiak szépítéséből is „szerepet vállalt”, mivel ő szerelt szabálytalanul a tizenhatoson belül, a 11-esből pedig Lukovszky szépített, 1–5.
Az utolsó 20 percre további két saját nevelésű fiatal kapott játéklehetőséget a vendégeknél, de ekkor már a helyzetek befejezésével adósak maradtak a sárrétiek.

B.M.

NB III-as labdarúgó-mérkőzés

Jászberényi FC–Körösladány MSK 1–5 (0–3)
Jászberény, 130 néző
Vezette: Szabó Péter (Kövér Tamás, Vilmányi Simon).
Gólszerző: Lukovszky (65. – 11-esből), ill. Farkas J. (26.), Wéber (30., 60. – 11-esből), Malkócs (35.), Csicsely (54.).

Jászberény FC: Sándor B. – Fekete K. (Reizinger. 46.), Szabó M., Gattyán, Pinte – László (Bori, 54.) – Petró (Kövér, 46.), Lukovszky (Oanyi, 80.), Nagy L., Donkó – Varga L. Vezetőedző: Besenyi Gábor.

Körösladányi MSK: Kertész D. (Selmeczi-Tóth, 46.) – Malkócs (Csicsely, 46.), Wéber, Dócza, Bakk – Zelenyánszki, Kisari (Szabó L., 69.) – Cservenák (Palik, 46.), Burai (Szántó B., 69.), Czirok – Farkas J. Vezetőedző: Ekker Attila.

Ekker Attila: – Sportszerű ellenfelünket megtiszteltük azzal, hogy komolyan vettük, ez is közrejátszott abban, hogy könnyedén nyertünk.

Szoboszlai Dominik gólöröméből derült ki, hogy apa lesz!

Betalált az angol labdarúgó-bajnokság 37. fordulójában Szoboszlai Dominik. A Liverpool magyar válogatott játékosa meze alá

Döntetlennel ismét feljutó helyen a Kazincbarcika

A feljutásért küzdő Kazincbarcika hazai pályán 1-1-es döntetlent játszott a Mezőkövesddel a labdarúgó NB II

Simán verte a Fehérvárt a Fradi

A Ferencváros hazai pályán 3–0-ra legyőzte a Fehérvárt a labdarúgó OTP Bank Liga 32. fordulójának

A Békéscsaba és a Soroksár bennmaradt, kikapott a Kisvárda – NB II-es eredmények

A már bajnokként élvonalba jutott Kisvárda vasárnap háromgólos vereséget szenvedett a Budapest Honvéd vendégeként a

YouTube csatorna

Kövess minket Facebookon!