Közösségi oldalak

Belföld

A Fradi öregfiúkkal ünnepelték a centenáriumot Kondoroson

A Kondoroson szereplő ferencvárosi csapat. Fotók: Kollár Attila

Már a kora délelőtti órákban megteltek személygépkocsikkal a sportpályához közeli utcák a városban, ahol a Kondorosi Torna Egylet megalapításának 100. évfordulóját ünnepelték szombaton, méltó módon.

Bár a sportos programok nagy része a legnépszerűbb labdarúgás körül forgott, a településen létező összes sportág felvonult. A Kondorosi Atlétika SE gyerekeknek szervezett futóversenye vezette fel a napot, és a lelátó melletti pályán a helyi tenisz egyesület páros tornája is elkezdődött. Mindeközben a rendezők, segítők és persze a főszereplők, a labdarúgók már szorgos hangya módjára készültek a nagy napra. Kunstár János, aki 15 évig edzette a kondorosi labdarúgó-csapatot, hol itt, hol ott bukkant fel, folyamatosan figyelte, ellenőrizte, hogy minden flottul megy-e. Bár már korán sok százan ültek a lelátón, s támaszkodtak a pályát övező korlátra, még nem volt teljesen elégedett az érdeklődők létszámával, később már, ahogy sorjázott a nép, az lehetett.

Megérkeztek a Fradi öregfiúk is jól csengő nevekkel: a ’80-as évek generációjából Bánki József, az első Bajnokok Ligája-csapatból Zoran Kuntics, vagy az Ajaxban is megforduló gólzsák, Fischer Pál, a Békéscsabai Előre egykori kedvence, Balog Zoltán. Háromszor 20 perces mérkőzésen szórakoztatták a nagyérdeműt, az ellenfél pedig az id. Somogyi János által felkészített KOTE válogatott, szintén remek játékosokkal (Kajári, Benczúr, Süli, Kerekes, Szűcs, Hanyecz B., Kasik, Klimaj, Borgulya, ifj. Somogyi, Palyusik), majd Janis János és Ancsin György csapata (Szabó P., Vajgely, Hanyecz H., Pusztai, Kurucz Gy., Szeverényi, Kajtár, Rafaj R., Harangozó, Farkas J., Boér Zs.) volt, legvégül pedig a helyi öregfiúkból összeálló team.

A szünetekben a helyi kick-bokszosok tartottak bemutatót, illetve a Blue Gym Aerobik Szabadidő Club és DSE reménységei vonultak fel és ragadtatták tapsra a kilátogatókat. Ezután remek csatát vívott egymással a Kondorosi Öregfiúk a Csorvási Öregfiúkkal.

A kondorosi csapatok

Sürgött-forgott a KOTE korábbi elnöke, Tímár Zoltán, aki a Fradi öregfiúk Kondorosra hozatalában vállalt oroszlánrészt, és a jelenlegi vezető, Korcsog István is, aki a megnyitón Dankó Béla MLSZ elnökségi tag, országgyűlési képviselő és Ribárszki Péter polgármester köszöntője után „Hajrá KOTE!” felkiáltással adott biztatást a klub újabb száz évére.

A felállított nagy színpadon a megannyi kondorosi sportoló, futballistát felnevelő testnevelő, Pljesovszki Mihály vehetett át elismerést. A 83 éves pedagógus meghatottan emlékezett a szép időkre.

– Negyven évig voltam benne a sportban, a labdarúgásban, voltak nehéz, de nagyon szép időszakok is

– jegyezte meg.

– Mindig megpróbáltam a legtöbbet kihozni a helyi fiatalokból. Pályám során ezernél is több gyerek fordult meg nálam. Többen az élvonalig jutottak, Kurucz Ádám, Szebegyinszki András, Bánáti Imre, vagy Kasik Zsolt. Bárhol dolgozzak is, mindenhol az volt az első, hogy sportpálya épüljön. Korosztályos csapataimmal svédországi, szlovák, németországi, franciaországi és spanyolországi tornákon szerepeltünk, utóbbi országból – ahol neves francia és a Barcelona csapatai szerepeltek – két évtizeddel ezelőtt kupagyőzelemmel tértünk haza. Miközben beszélgettünk a centerpályán folyamatosan zajlottak a labdarúgó-mérkőzések, köröztek a fogathajtók. A helyi korosztályos labdarúgók bemutatóját, délután a Békés megyei polgármesterek találkozója követte, melynek keretében a Borsod és a Heves-Nógrád megyei igazgatóság csapatai, valamint a Békés megyei MLSZ válogatott tornája zajlott.
Délután Katus Attila világ- és Európa-bajnok, életmód tanácsadó vezényelt közös tornát.

A nap zárásaként az Ismerős Arcok adott nagy sikerű koncertet.

Forrás: Bmsextra B. P.

A Liverpool elveszítette a Monaco elleni hazai felkészülési mérkőzését

A Szoboszlai Dominikkal a kezdőcsapatban felálló, Kerkez Milost pedig csereként foglalkoztató Liverpool labdarúgócsapata felkészülési mérkőzésen házigazdaként 3-2-re kikapott a Monacótól

A Debrecen nyerte a keleti rangadót

Debrecen hazai pályán Dzsudzsák Balázs góljával 1-0-ra legyőzte a Nyíregyházát a labdarúgó OTP Bank Liga harmadik fordulójának vasárnapi keleti rangadóján.

Kiütések és gólparádé a harmadik fordulóban – NB III-as eredmények

Teljes fordulót rendeztek a hétvégén az NB III. mind a négy csoportjában, ahol ezúttal is akadtak gólgazdag mérkőzések és meglepetést

Kilenc emberrel győzött a Videoton – NB II-es eredmények

A két piros lap miatt kilenc emberrel záró Videoton 1-0-ra nyert a vendég Szeged ellen a másodosztályú labdarúgó-bajnokság harmadik fordulójának

 

YouTube csatorna

Archívum