Közösségi oldalak

Sport

A BRSE elvette a Vasas veretlenségét

A Békéscsaba 3-0-ra legyőzte a címvédő Vasast a női röplabda Extraliga alapszakaszában, a 13. forduló rangadóján.

A tavalyi döntősök a mostani szezonban novemberben találkoztak, és az előző idény végjátékához hasonlóan szoros, ötszettes meccset vívtak egymással. Akkor – akárcsak a májusi fináléban – a Vasas örülhetett, a magyar csapatokkal szemben ebben az idényben még veretlen óbudaiaknak az volt az eddigi egyetlen pontvesztése.
A Békéscsaba azért harcolt, hogy maradjon esélye megszerezni az alapszakasz első helyét, ehhez 3-0-s vagy 3-1-es sikerre volt szüksége.

Az összecsapás hatodik labdamenetében a vendégek egyik legjobbja, az amerikai Taylor Bannister olyan szerencsétlenül ütközött össze saját csapattársával, hogy bokasérülés miatt le kellett cserélni. A Vasas ennek ellenére a játszma derekáig jól tartotta magát, a hazai ütőkkel, a szerb Marta Drpával és a bolgár Ralica Vasziljevával azonban később nem bírt, így hátrányból kellett folytatnia.

A második szettre visszatért Bannister, ezzel a címvédő támadójátéka annyival hatékonyabb lett, hogy tartotta lépést jól játszó ellenfelével. A hajráig szoros és magas színvonalú volt a küzdelem, ekkor azonban a Vasas játékosai támadásban elbizonytalanodtak – nem kis részben a hazaiak jó védekezésének köszönhetően -, így kevesebb mint egy óra után a BRSE egy szettre került a győzelemtől.

A hazaiak a folytatásban is remekül védekeztek, ennek köszönhetően hiába tűnt időnként úgy, hogy a Vasas erőre kap, a BRSE nem engedett teret vendégének. A címvédőt edző görög Jannisz Atanaszopulosz szinte minden felállást kipróbált, a keret összes játékosát bevetette, de ezen az estén nem találta meg azt az összetételt, amely kellően hatékony lett volna. A hajrát ennek ellenére a Vasas hárompontos előnyről kezdte, de ez is kevésnek bizonyult, így a BRSE nyerte a 85 perces rangadót.

A fővárosiaknak magyar csapattal szemben ez volt az első vereségük a szezonban.

Női Extraliga, alapszakasz, 13. forduló

Swietelsky-Békéscsaba – Vasas Óbuda 3-0 (17, 22, 25)
Békéscsaba
Vezette: Mezőffy, Adler

Békéscsaba: Drpa 26, Vasileva 10, Bodnár 7, Pintér 7, Aktas 9, Bagyinka 4. Csere: Molcsányi (libero), Oliinyk, Glemboczki. Vezetőedző: Tóth Gábor.

Vasas: Bannister 9, Török 7, Skrypak 1, Papp 2, Fricova 11, Abdulazimova 8. Csere: Juhár, Szalai (liberók), Vezsenyi, Fábián 3, Boyko 6, Jámbor, Kump 2. Vezetőedző: Giannis Athanasopoulos.

Tóth Gábor: –Az volt a legfontosabb, hogy a játékosok bíztak magunkban. Ezen kívül kevés volt a ki nem kényszerített hibánk, pontosan nyitottunk és jól működött a blokkvédekezés. Amikor ez mind összeáll, akkor van remény! Ezen az úton kell továbbmennünk!

Giannis Athanasopoulos: –A Békéscsaba jól játszott, jobban készen állt erre a meccsre, mint mi. A blokkvédekezésben hatalmas különbség volt a javukra, Drpát nem tudtuk megállítani, ez pedig döntőnek bizonyult. Remélem, mindenki számára jókor jött ez a pofon, keddtől még keményebben kell dolgoznunk, pénteken Balatonfüreden pedig újra megpróbáljuk megszerezni az alapszakasz-elsőséget. Annak mindenképpen örülök, hogy Taylor nem sérült meg komolyan, az pedig biztos, hogy ennél sokkal jobban kell játszanunk, ha az aranyérmekért akarunk harcolni.

Magamutogatós szatírt fogott a rendőrség Tatabányán

Szeméremsértő módon viselkedett egy férfi Tatabányán: nők jelenlétében mutogatta nemi szervét. A 30 éves borsodi férfit a rendőrök elfogták, kihallgatásán

Magyar Péter: befagyasztja a tűzifa árát a kormány az állami erdőgazdaságoknál

Befagyasztja a kormány az állami erdőgazdálkodásoknál a tűzifa árát a lakossági vevők számára a 2026. január 1-jei árakon – jelentette

Ruff Bálint: a kormány eddig összesen kétezer milliárd forint értékű ügyekben tett feljelentést

A kormány eddig összesen kétezer milliárd forint értékű ügyekben tett feljelentést – nyilatkozta a Miniszterelnökséget vezető miniszter a Telexnek. A

Könnyedén győzte le a Ferencváros az ETO FC-t

A Ferencváros 3–0-ra győzött a címvédő Győr vendégeként a labdarúgó OTP Bank Liga harmadik fordulójából elhalasztott és csütörtökön pótolt mérkőzésén.

50-szeres szlovák válogatott középpályással erősített a Ferencváros

Az Európa-ligában főtáblás Ferencváros labdarúgócsapata Matús Bero személyében szlovák válogatott középpályással erősítette meg a keretét. A klub honlapjának beszámolója szerint

Yamal 91 éves Barca-rekordot döntött meg

Lamine Yamal az FC Barcelona történetének legfiatalabb futballistájaként érte el és lépte is át az 50 gólos határt azzal, hogy

YouTube csatorna

Archívum