Közösségi oldalak

Kultúra

Mike Cintia bejutott a Magyarok Világszépe Verseny döntőjébe

Fotó: Mike Cintia/Facebook

Május 19-én zajlott a válogatás Fásy Ádám belvárosi irodájában. A castingra sok szép lány jelentkezett, közülük tizenöt jutott tovább a Magyarok Világszépe Verseny döntőjébe, amelyet június 30-án a Tisza-tó partján, Kiskörén rendeznek majd meg. A legjobbak között ott van a huszonhárom éves orosházi szépség, Mike Cintia is.

„Egyéniségek érkeztek a válogatóra, így még a szokásosnál is nehezebb volt kiválasztani a döntősöket” – fogalmazott Fásy Ádám, a Magyarok Világszépe Verseny tulajdonosa a múlt szerdai castinggal kapcsolatban. Cintiának sikerült meggyőznie a háromtagú zsűrit arról, neki is ott a helye a legszebbek között. Ehhez nemcsak külső adottságait vetette be, a döntnökök amellett, hogy górcső alá vették a szép arcokat és formás idomokat, beszélgettek is a lányokkal.

– Nagyon jó hangulatban telt a válogató, igazán kedvesek voltak a szervezők és a versenytársak is – mesélte Mike Cintia.

– Nagyon boldog vagyok, hogy bennem is meglátták a lehetőséget a zsűritagok, akik között Fásy Ádám mellett ott volt Komonyi Zsuzsi is, az 1999-es Miss World Hungary első udvarhölgye. Számomra nem teljesen újdonság a kifutó, de tudom, nagyon sok tanulnivalóm van még, és örülök, hogy profik mellett fejlődhetek tovább. Nagyon várom a kiskörei döntőt, biztosan remek hangulatú lesz a kétnapos fesztivál is, amit e köré szerveznek. Rengeteg sztárvendég, koncertek és más színvonalas programok várnak majd a megjelentekre. Örülnék, ha minél több orosházi jönne el szurkolni. Fontos számomra a szülővárosom lakóinak szeretete, erőt és motivációt ad, ha tudom, többen is szorítanak nekem.

A 31. több Magyarok Világszépe Versenyen tehát tizenöt hölgy küzd majd azért, hogy a fejére kerüljön a több tízmillió forint értékű korona. De nemcsak a dicsőség lesz a győztesé, a királynői cím mellett a legszebb hölgy továbbjut a Miss Intercontinental világversenyre, és nyer egy többmilliós autót is.

A június 30-ai döntő előtt felkészítőtábor vár a szépségekre, melynek helyszíne a Tisza-tó lesz. A munka mellett a lányok sok-sok programon vehetnek majd részt, többek közt ellátogatnak együtt a festői környezetben lévő Zselicvölgy Szabadidőfarmra, és megismerhetik közelebbről a Zselici- dombság többi szépségét is. Cintia ezt is nagyon várja, akárcsak a szépségkirálynő választást. Bízik benne, hogy a legjobb formáját tudja majd nyújtani, és hogy a sok munkának meglesz a gyümölcse.

Forrás: Oroscafe.hu

Milliárdos leltárbotrány az MTVA-nál: tízezer eszközt nem találtak, feljelentést tesznek

Közel tízezer eszközt nem találtak meg a közmédia legutóbbi leltározásakor, több ezer tárgyat pedig rossz helyen tartottak nyilván. Az átvilágítás

Drogos sofőr randalírozott az M1-esen, sorra borította ki a táblákat

Több terelőtáblát is kidöntött egy teherautóval közlekedő férfi, miután letért az úttestről egy munkaterületen. Az M1-es autópályán történt baleset után

Autóelkobzás? Börtön a száguldozóknak? Új korszak jöhet a magyar közlekedésben

Egy vétlen biciklis halt meg 2023 nyarán az Árpád hídon, és idén augusztusban Siófokon. A felüljáróról zuhant le egy vétlen

A Vasas ellen szakította meg nyeretlenségi sorozatát az MTK

Az MTK Budapest 1–0-ra legyőzte a második helyen álló Vasast a labdarúgó OTP Bank Liga 10. fordulójának pénteki nyitómérkőzésén. A

A Viktoria Plzent is legyőzte a Ferencváros

A Ferencváros hazai pályán 2-1-re legyőzte csütörtökön a cseh Viktoria Plzent a labdarúgó Európa-liga alapszakaszának második fordulójában, így továbbra is

Tóth Balázs lett a Szeged vezetőedzője

A 46 éves szakvezető a kedden menesztett Laczkó Zsolt helyét vette át a tabella 14. helyén álló csapatnál. A csongrádi

YouTube csatorna

Archívum