Közösségi oldalak

Kultúra

Már több mint negyedmillióan látták Josh, Betti és Curtis közös klipje

Josh és Betti 2021 őszén DJ Szatmárival fogtak össze, tavaly márciusban Herceg ugrott be hozzájuk, az elmúlt nyáron pedig a Deltával hoztak össze egy közös dalt. Ezt a sort most a frissen megjelent Szombat az esetem című szerzemény folytatja, amelyben Curtis volt a duó vendége.

Mivel Josh és Curtis régi barátságot ápolnak, várható volt, hogy előbb-utóbb lesz valami közös projekt. Úgy tűnik, hogy a csillagok állása most volt megfelelő, az eredmény pedig nem okoz csalódást: a stílus kedvelői egy pörgős, vidám, bulis dalt kaptak, erre erősen utal már a cím is.

A dalhoz készült videó ismét Jimy J. Hollywood munkája, aki már jó ideje segíti a párost rendezőként. A videóban a három előadón kívül feltűnik négy táncoslány is (Hajdú Laura, Schaub Ingrid, Csibra Inci és Nagy-Györkös Írisz), akik a TV2 Sztárban sztár című műsorában is láthatók hétről hétre. A koreográfia Hajdú Laura munkája.

Teljes pályazár az M7-es autópálya Balaton irányába vezető oldalán, Velencénél

Egy autó szalagkorlátnak ütközött és felborult. A jelenlegi adatok szerint szeptember 20-án, 3 óra utáni percekben egy személygépjármű szalagkorlátnak ütközött

Erős széllel hidegfront érkezik, jelentősen visszaesik a hőmérséklet

Hidegfront érkezik vasárnap éjjel, ennek nyomán a jövő héten jelentősen visszaesik a hőmérséklet. Keddtől jellemzően napos idő várható 20 Celsius-fok

Letartóztatták az időseket megkárosító csalókat Budapesten

Több százmillió forint értékű vagyonhoz jutottak annak a családnak a tagjai, akiket a BRFK XI. Kerületi Rendőrkapitányság nyomozói szeptember 15-én

Marco Rossi: Mindent lehet, csak félni nem!

Az mlsz.hu exkluzív interjút készített férfi A-válogatottunk szövetségi kapitányával még a kerethirdetés előtt. Marco Rossi az elmaradt világbajnoki kvalifikáció tanulságai

Magyar labdarúgó-válogatott – Sallai és Styles kikerült a keretből

Sallai Roland és Callum Styles nem csatlakozik a magyar labdarúgó-válogatott Nemzetek Ligája-mérkőzésekre készülő keretéhez. A magyar szövetség közösségi oldalának hétfői

Pontot rabolt a Ferencvárostól a Nyíregyháza

A Ferencváros 1-1-es döntetlent játszott a Nyíregyháza Spartacus FC vendégeként a labdarúgó OTP Bank Liga 8. fordulójának vasárnapi zárómérkőzésén. A

YouTube csatorna

Archívum