Közösségi oldalak

Kultúra

Jövőre Budapesten ad koncertet az Imagine Dragons

Jövőre Budapesten ad koncertet az Imagine Dragons

A világhírű csapat 2025. június 14-én a Puskás Arénában ad koncertet.

A Grammy-díjas, többszörös platinalemezes, Las Vegas-i zenekar Loom című világ körüli turnéjának európai szakasza tizenhat országot érint. Ez lesz az első teljes stadionturnéjuk, mely jövő májusban Zürichben indul, és júliusban Londonban fejeződik be. Többek között Észtországba, Csehországba, Olaszországba, Spanyolországba, Franciaországba, valamint Hollandiába is eljutnak.

Az Imagine Dragons 2025. június 14-i koncertje a Puskás Arénában az ötödik magyarországi fellépése lesz a zenekarnak: 2014-ben és 2023-ban a Sziget Fesztiválon, 2016-ban a Budapest Sportarénában, 2017-ben pedig a VOLT Fesztiválon játszottak.

A 2008-ban alakult, jelenleg trióként működő Imagine Dragons albumaiból eddig 74 millió kelt el világszerte, a csapat több mint 160 milliárd lejátszást tudhat magáénak. Négy kislemezük (Radioactive, Believer, Thunder, Demons) több mint tízszeres platinaeladást produkált.

A szervező Live Nation posztja szerint a budapesti koncertre a jegyvásárlás elsőként a Dragon Hub tagjainak és a zenekar hírlevél-feliratkozóinak válik elérhetővé szeptember 10-én, majd szeptember 12-én 10 órától a regisztrált Live Nation-tagok számára is megnyílik az elővásárlási lehetőség az alábbi linken. A teljeskörű jegyértékesítés szeptember 13-án 10 órakor indul.

Borítókép: Drew de F Fawkes – Imagine Dragons, Roundhouse, London, CC BY 2.0,

Gólokban gazdag mérkőzésen nyert a Paks a Kisvárda ellen

A házigazda Paks 5-3-ra győzött a Kisvárda ellen szombaton a labdarúgó Fizz Liga 13. fordulójában,

Brazil Nagydíj – Norris nyerte a sprintfutamot, Piastri kiesett

A világbajnoki összetettben vezető Lando Norris, a McLaren brit versenyzője rajt-cél győzelmet aratott a Forma-1-es

A Manchester United a 96. percben mentett pontot

Vezetett a Manchester United idegenben, de végül csak a 96. percben szerzett góllal mentette 2-2-es

Kétgólos győzelmet aratott a ZTE a Diósgyőr felett

A játéknap előtt kieső helyen álló Zalaegerszeg 2-0-ra legyőzte szombaton a vendég Diósgyőrt a labdarúgó

 

YouTube csatorna