Közösségi oldalak

Kultúra

Ismert zenészekkel mutatja be szerzői lemezét Nagy Ádám

Szerzői lemezzel jelentkezik Nagy Ádám gitáros, Huszka Jenő-díjas zeneszerző, az album dalait pedig ismert és kiváló zenészek társaságában mutatja be december 29-én a Magyar Zene Házában. A legismertebb Roy és Ádám és Wörk Projekt művek mellett Ádám más zenészeknek, többek közt Deák Bill Gyulának, Kontor Tamásnak, Fekete Jenőnek és Kamarás Ivánnak írt dalai is megszólalnak teljesen új színezetben.

Az akusztikus szerzői lemez alapja az Ádám Elméi nevű ‘zsiványjazz’ formáció két fiatal jazz muzsikus titánnal, Fábry Adonisz dobossal és Siklai István basszusgitáros, nagybőgőssel készült, továbbá rengeteg vendégművésszel.

– Az utóbbi időben felerősödött bennem az akusztikus kamarazenélés iránti vágy. Én a valóságot nem olyan ideálisnak élem meg, mint általában a pop dalok és azok  mai megszólalásai, ezért miért ne reagálhatnék a valóságra másképp. Úgy érzem, hogy egyre távolodom a mainstream zenei dolgoktól

– magyarázta Ádám a szerzői lemez születésének miértjét.

– Ha csak simán szórakoztatni akarnék, az nem vinne előrébb semmit. Egyre jobban szeretem ezt a jazzes, letisztult megszólalást, sok improvizációval, dinamikával, szabadsággal és mivel a dalok nagy részét akusztikus gitáron írtam, nem nehéz átdolgozni ezeket a dalokat. A koncepció, hogy amit lehet, együtt játszva rögzítsünk és hogy semmi ne legyen ugyanolyan, mint volt, sosem szerettem kétszer ugyanazt csinálni, és hát elvégre lassan 2023 van. A kamarazenélés legfontosabb ismérve a nagyon szoros együttjáték, egymásra figyelés és alázat, természetesen maximális szakmai felkészültség mellett, ami ezekben a srácokban (és az anyagon szereplő összes előadóban is) a fiatal koruk ellenére pontosan megvan. A lemezen több vokális dal is hallható, új és korábbi szerzeményeim átdolgozva, tulajdonképpen ez adja az alapját a december 29.-i Magyar Zene Házában tartandó koncerthez.

A legismertebb Roy és Ádám és Wörk projekt művek mellett Ádám más zenészeknek (Deák Bill Gyula, Kontor Tamás, Fekete Jenő, Kamarás Iván) írt dalai is megszólalnak teljesen új színezetben, meglepő feldolgozásban, alapvetően akusztikus, jazzes hangzással. Színpadra lép majd Másik János, Ágoston Béla, Szirtes Edina „Mókus”, Borlai Gergő, Kohánszky Rajmund, Csányi Zoltán, Födő Sándor és Szentpáli Roland is, illetve az Ádám Elméi.

Ádám egyéb projektekben is aktív, például Az almafa virága című új magyar játékfilm főcímdalával most lett kész, ez 2023 tavaszán érkezik a Roy és Ádám triótól, illetve a Godfater zenekar Hold a földön című dalának szövegét írta meg Borlai Gergő zenéjére. Ezek kívül jövőre jelenik meg Ádámtól a második Wörk Projekt album is, amelyről az első dal hamarosan hallható lesz.

A koncert Facebook-eseménye:
https://www.facebook.com/events/808206513520771

Teljes pályazár az M7-es autópálya Balaton irányába vezető oldalán, Velencénél

Egy autó szalagkorlátnak ütközött és felborult. A jelenlegi adatok szerint szeptember 20-án, 3 óra utáni percekben egy személygépjármű szalagkorlátnak ütközött

Erős széllel hidegfront érkezik, jelentősen visszaesik a hőmérséklet

Hidegfront érkezik vasárnap éjjel, ennek nyomán a jövő héten jelentősen visszaesik a hőmérséklet. Keddtől jellemzően napos idő várható 20 Celsius-fok

Letartóztatták az időseket megkárosító csalókat Budapesten

Több százmillió forint értékű vagyonhoz jutottak annak a családnak a tagjai, akiket a BRFK XI. Kerületi Rendőrkapitányság nyomozói szeptember 15-én

Marco Rossi: Mindent lehet, csak félni nem!

Az mlsz.hu exkluzív interjút készített férfi A-válogatottunk szövetségi kapitányával még a kerethirdetés előtt. Marco Rossi az elmaradt világbajnoki kvalifikáció tanulságai

Magyar labdarúgó-válogatott – Sallai és Styles kikerült a keretből

Sallai Roland és Callum Styles nem csatlakozik a magyar labdarúgó-válogatott Nemzetek Ligája-mérkőzésekre készülő keretéhez. A magyar szövetség közösségi oldalának hétfői

Pontot rabolt a Ferencvárostól a Nyíregyháza

A Ferencváros 1-1-es döntetlent játszott a Nyíregyháza Spartacus FC vendégeként a labdarúgó OTP Bank Liga 8. fordulójának vasárnapi zárómérkőzésén. A

 

YouTube csatorna

Archívum