Közösségi oldalak

Kultúra

Így vágott vissza a mocskolódó firkásznak Szinetár Dóra

Nem csak őt, a szüleit is belekeverték az ügybe, de nem hagyta szó nélkül!

Egy rosszindulatú Facebook-bejegyzést borzolja a kedélyeket, olyannyira, hogy maga Szintár Dóra is jobbnak látta reagálni rá. Az oldal újra megosztotta Szinetár Dóra Buli után takarítás című videóklipjét, ami 1990-ben készült, és egyenesen borzalmasnak titulálták. De itt nem álltak meg, részletesen kifejtették azt is, hogy véleményük szerint az akkor még csak 14 éves Szinetár Dóra csak azért kaphatott ilyen lehetőséget, mert édesapja, Szinetár Miklós akkoriban az egyik tévé vezetője volt.

„A dal a Rózsadombon vagy a diplomatanegyedben játszódhat, hiszen hol máshol toppanhatna be váratlanul a buliba egy ’norvég cserediák’, ezt Nyíregyházán elképzelhetetlennek tartjuk. (…) Hát, a klipet megnézve nagyjából minden szóval egyetértek. Borzalmas az egész. És ezzel indult egy máig tartó művészi és celebkarrier. Vajon volt gyerekkora meg fiatalkora ennek a szegény lánynak? Mert a jól fizető, sikeres pályafutás nyilván garantálva volt”

– írták a bejegyzésben.

Szinetár Dórát természetesen rengeteg rajongó vette a védelmébe a kommentszekcióban, de az ő válasza sem maradt el. A tőle megszokott összeszedettséggel és eleganciával válaszolt.

„Kedves Gábor! Egy ismerősöm ajánlotta figyelmembe a rólam írt posztját. Ennek kapcsán gondoltam, megkérdezem, lenne-e kedve eljönni február 12-én a Centrál Színházba, az Egy Életem című előadásra, hátha kíváncsi rá, én hogyan éltem meg ezeket az éveket és történéseket. Tudja, azóta lassan 50 éves, háromgyerekes nő lettem, és van azért némi rálátásom a saját életemre is. Szóval nekem jólesne, ha valódi kíváncsiság lenne önben az irányomban, és megnézné az előadást. Ha ráér, és van kedve, kérem szóljon, és a vendégem! Szép napot kívánok! Üdvözlettel: Szinetár Dóra.”

De mások sem hagyták szó nélkül a lejárató bejegyzést.

„Szinetár Miklós zseni. Ellentétben a bejegyzés írójával”

– írta az egyik kommentelő.

Más pedig azt nehezményezte, hogy a poszt írója egy (akkor) 14 éves tehetségét kritizálja.

„Most komolyan egy 14 éves gyerekkel készült videóba szállsz bele? Volt/van hangja és tud énekelni. A felnőtt korából keress cikizni valót, ha már mocskolódni akarsz.”

Íme, az említett Szinetár Dóra-klip!

Fizetünk a tévéért, aztán még reklámokat is nézhetünk – hol itt a fogyasztó érdeke?

Előfizetünk a kábeltévére, havonta fizetjük a számlát, mégis reklámok szakítják meg a műsorokat. Ráadásul olyan csatornákért is fizetünk, amelyeket talán

A hatóságok bezárták a Volta gyár egy részét!

Példaértékű döntést hozott és legfőképp gyorsan a Kormányhivatal illetékes főosztálya! Kötelezték a Volta Energy 101-es jelű gyártócsarnokában valamennyi gyártási szakaszra

Nyilvánossá teszik az ügynökaktákat

Szerdán harminchat év után nyilvánosak lesznek az előző rendszerben ügynökként beszervezettek adatai. Délelőtt fél tízkor sajtónyilvános eseményen aktiválják az Állambiztonsági

Szenzációs győzelmet aratott a Ferencváros Milánóban!

A Ferencváros remek játékkal, 2–0-ra győzött az AC Milan vendégeként a labdarúgó Európa-liga alapszakaszának negyedik fordulójában. A zöld-fehérek ezzel továbbra

BL – A Liverpool és az AEK is kikapott

A Szoboszlai Dominikot és Kerkez Milost is foglalkoztaató a Liverpool 3-2-re kikapott a Fenerbahce vendégeként szerdán a labdarúgó Bajnokok Ligája

Pinezits Máté vezetőedző távozik az MTK-tól

Távozik posztjáról Pinezits Máté, a labdarúgó OTP Bank Ligában szereplő MTK Budapest vezetőedzője. A kék-fehérek honlapja kedden arról számolt be,

YouTube csatorna

Archívum