Közösségi oldalak

Kultúra

Felújítás után visszakerült a Blaha Lujza térre a színházi emlékkő

A restaurátori munkák befejeztével visszakerült a Blaha Lujza térre a színházi emlékkő – közölte a Budapesti Közlekedési Központ hétfőn az MTI-vel.

Mint írták, a Blaha Lujza tér felújításának fontos pillanata, hogy visszakerült eredeti helyére a színházi emlékkő, amely az egykori Nemzeti Színház helyét jelöli, és száz évvel a Népszínház alapkövének elhelyezése után, 1973 decemberében avatták fel.

Tudatták azt is: a Blaha Lujza téren elkezdődött a térbútorok kihelyezése, a gyalogosok ismét használhatják a József körúton kialakított, a 4-es és a 6-os villamos megállójához vezető – már korábban is meglévő – gyalogátkelőt. Továbbá hamarosan birtokba vehetik a harmadik újonnan kialakított átkelőhelyet, amelyik a Rákóczi úton vezet át a tér buszmegállókhoz közeli sarkától az Erzsébet körút irányába. A térfelújítás befejezésével a kereszteződés minden irányban akadálymentesen átjárható lesz a felszínen – írták.

MTI

Teljes pályazár az M7-es autópálya Balaton irányába vezető oldalán, Velencénél

Egy autó szalagkorlátnak ütközött és felborult. A jelenlegi adatok szerint szeptember 20-án, 3 óra utáni percekben egy személygépjármű szalagkorlátnak ütközött

Erős széllel hidegfront érkezik, jelentősen visszaesik a hőmérséklet

Hidegfront érkezik vasárnap éjjel, ennek nyomán a jövő héten jelentősen visszaesik a hőmérséklet. Keddtől jellemzően napos idő várható 20 Celsius-fok

Letartóztatták az időseket megkárosító csalókat Budapesten

Több százmillió forint értékű vagyonhoz jutottak annak a családnak a tagjai, akiket a BRFK XI. Kerületi Rendőrkapitányság nyomozói szeptember 15-én

Marco Rossi: Mindent lehet, csak félni nem!

Az mlsz.hu exkluzív interjút készített férfi A-válogatottunk szövetségi kapitányával még a kerethirdetés előtt. Marco Rossi az elmaradt világbajnoki kvalifikáció tanulságai

Magyar labdarúgó-válogatott – Sallai és Styles kikerült a keretből

Sallai Roland és Callum Styles nem csatlakozik a magyar labdarúgó-válogatott Nemzetek Ligája-mérkőzésekre készülő keretéhez. A magyar szövetség közösségi oldalának hétfői

Pontot rabolt a Ferencvárostól a Nyíregyháza

A Ferencváros 1-1-es döntetlent játszott a Nyíregyháza Spartacus FC vendégeként a labdarúgó OTP Bank Liga 8. fordulójának vasárnapi zárómérkőzésén. A

YouTube csatorna

Archívum