Közösségi oldalak

Kultúra

Európai turnéra indul Azahriah

Európai turnéra indul Azahriah

Azahriah szédületes sebességgel a magyar könnyűzenei szcéna topelőadójává vált. Tavasszal a Papp László Budapest Sportarénát is megtöltötte, novemberben pedig európai turnéra indul.

A még mindig csak huszonegy esztendős Azahriah lépett már fel külföldön: a hollandiai Eurosonic fesztiválon nagy sikert aratott az élő show, amely Magyrországon már a legnagyobb volumenű produkciók közé tartozik.

Erről árulkodik az első Arénás-koncertjének a felvétele is, amit ingyenesen tett elérhetővé és már több mint 1,5 millióan tekintették meg.

A magyar popszakma sok évtizedes kérdése, lehet-e olyan, a mainstream fősodrába tartozó sztár, aki nemzetközileg is releváns előadóvá válik: az első pillanattól nagyon tudatosan építkező Azahriah most ebbe az irányba tesz még egy lépést.

London, Párizs, Berlin, Bécs, Prága, Varsó, Manchester – Azahriah Európa-szerte megmutathatja, ami már a tavalyi nagyszínpados koncert során is kiderült a Szigeten: hogy zenéje nyelvi és országhatárokon átívelő produktum, amely bárhol képes megmozgatni a közönséget. Egy kis popkulturális érdekesség: a turné manchesteri állomásának helyszíne nem más, mint a legendás Factory Club. Előtte viszont nyáron Bősön (június 30-án) és a Gombaszögi Nyári Táborban (július 14-én) is találkozhatnak vele Felvidéken.

Fizetünk a tévéért, aztán még reklámokat is nézhetünk – hol itt a fogyasztó érdeke?

Előfizetünk a kábeltévére, havonta fizetjük a számlát, mégis reklámok szakítják meg a műsorokat. Ráadásul olyan csatornákért is fizetünk, amelyeket talán

A hatóságok bezárták a Volta gyár egy részét!

Példaértékű döntést hozott és legfőképp gyorsan a Kormányhivatal illetékes főosztálya! Kötelezték a Volta Energy 101-es jelű gyártócsarnokában valamennyi gyártási szakaszra

Nyilvánossá teszik az ügynökaktákat

Szerdán harminchat év után nyilvánosak lesznek az előző rendszerben ügynökként beszervezettek adatai. Délelőtt fél tízkor sajtónyilvános eseményen aktiválják az Állambiztonsági

Szenzációs győzelmet aratott a Ferencváros Milánóban!

A Ferencváros remek játékkal, 2–0-ra győzött az AC Milan vendégeként a labdarúgó Európa-liga alapszakaszának negyedik fordulójában. A zöld-fehérek ezzel továbbra

BL – A Liverpool és az AEK is kikapott

A Szoboszlai Dominikot és Kerkez Milost is foglalkoztaató a Liverpool 3-2-re kikapott a Fenerbahce vendégeként szerdán a labdarúgó Bajnokok Ligája

Pinezits Máté vezetőedző távozik az MTK-tól

Távozik posztjáról Pinezits Máté, a labdarúgó OTP Bank Ligában szereplő MTK Budapest vezetőedzője. A kék-fehérek honlapja kedden arról számolt be,

YouTube csatorna

Archívum