Közösségi oldalak

Kultúra

Elhunyt Sas József

82 éves korában elhunyt Sas József. Az atv.hu-nak Sas József családja megerősítette a hírt. Sas József vasárnap hajnalban hosszan tartó súlyos betegség következtében hunyt el.

A művész Polacsek József néven született Békéscsabán 1939. január 3-án. 1957-ben végezte el Rózsahegyi Kálmán színiiskoláját, ezután a Győri Kisfaludy Színházhoz szerződött. Később tagja volt a Békés Megyei Jókai Színháznak, a Pécsi Nemzeti Színháznak, A Magyar Néphadsereg Művészegyüttesének, majd a kecskeméti Katona József Színháznak.

A Mikroszkóp Színpad művésze 1973-tól lett, 1985 és 1993 között, majd 1998 és 2009 között a színház igazgató-rendezőjeként dolgozott. Közben művészeti vezető-főrendezője, állandó közreműködője volt a rádió- és tévékabaréknak, több nagylemeze jelent meg, számos önálló estet írt és adott elő. Művészetét több alkalommal is elismerték, többek között Jászai Mari-díjat (1981), Karinthy-gyűrűt kapott (1982), megkapta az érdemes és kiváló művész címet (1985-ban és 2003-ban) is. Mindezek mellett Radnóti Miklós antirasszista díjjal és Erzsébet-díjjal is kitüntették és több más elismerést is átvehetett.

Főbb rendezései: Valami változik, Jó párt holtig tanul, Csak semmi politika, Előttünk a vízözön, Kiló a lóláb, Minden nagyon szép, minden nagyon jó, Zsarukabaré, Én vagyok a hunyó, Nyerünk vagy nyelünk, Vigyázz NATO, jön a magyar, Hopp, te Zsiga, Zsebrepacsi, Türelmes zóna, Leggyengébb láncszemek, A tenor háza, Széllel szembe…, Csak semmi duma, Az élet lapos oldala, Le vagytok szavazva, Közkívánatomra. Sas Józsefet januárban szállították kórházba koronavírus miatt. Sas József állapota egy héttel ezelőtt fordult rosszabbra.

A művész 2018 novemberében bejelentette, hogy – egészségi állapotára hivatkozva – valamennyi további 2018-as szereplését lemondja. A humorista 2019 januárjában kétoldali agyvérzést kapott a thaiföldi nyaralásuk alatt. Először a phuketi kórházban ápolták, majd március elején hozták haza. Először a János kórházban kezelték, később pedig egy rehabilitációs központba szállították. Agyvérzése után sokáig volt kórházban, de jó ideje már otthon lábadozott.

Sas József, Jászai Mari-díjas színész, rendező, humorista évtizedeken át volt a Mikroszkóp Színpad igazgatója. Apja kérése állítólag az volt, hogy fia kövesse őt a színházi pályán, és így is tett.

Velem bármikor bármi történt, akkor is színész akartam lenni. Ez volt a szemem előtt, apám akaratát kell teljesítenem, a színpadon kell állnom. Ez adott igazán erőt, ezért kell meggyógyulnom. Egy négyéves gyermek nem tudja elereszteni az apját, de nem is akarja. Ugyanazt a pályát futottam be, ugyanolyan kritikák is születtek rólunk, csak én megélhettem azt a sikert, amit apu már nem

– mondta egy interjúban.

Sas József 2018 elején jelentette be, hogy egészségi állapotára való tekintettel az összes szereplését lemondja arra az évre. A következő év januárjában egy thaiföldi nyaraláson kapott kétoldali agyvérzést, ami után különgéppel szállították Magyarországra. „Minden gyógyszert beszedek, a gyógytornán is mindent úgy csinálok, ahogy mondják. A humorom nem hagyott el és az eszem is vág még. Sokat szavalok, énekelek, friss az agyam, de a testem gyenge” – mondta 2019 őszén a humorista, aki azóta többször megjárta a kórházat.

Mikor egy riportműsorban azt kérdezték tőle, hogyan mutatná be magát, azt felelte:

A régi, színházi, jó értelemben vett ripacs. A bohóc. Az vagyok én

Fizetünk a tévéért, aztán még reklámokat is nézhetünk – hol itt a fogyasztó érdeke?

Előfizetünk a kábeltévére, havonta fizetjük a számlát, mégis reklámok szakítják meg a műsorokat. Ráadásul olyan csatornákért is fizetünk, amelyeket talán

A hatóságok bezárták a Volta gyár egy részét!

Példaértékű döntést hozott és legfőképp gyorsan a Kormányhivatal illetékes főosztálya! Kötelezték a Volta Energy 101-es jelű gyártócsarnokában valamennyi gyártási szakaszra

Nyilvánossá teszik az ügynökaktákat

Szerdán harminchat év után nyilvánosak lesznek az előző rendszerben ügynökként beszervezettek adatai. Délelőtt fél tízkor sajtónyilvános eseményen aktiválják az Állambiztonsági

Szenzációs győzelmet aratott a Ferencváros Milánóban!

A Ferencváros remek játékkal, 2–0-ra győzött az AC Milan vendégeként a labdarúgó Európa-liga alapszakaszának negyedik fordulójában. A zöld-fehérek ezzel továbbra

BL – A Liverpool és az AEK is kikapott

A Szoboszlai Dominikot és Kerkez Milost is foglalkoztaató a Liverpool 3-2-re kikapott a Fenerbahce vendégeként szerdán a labdarúgó Bajnokok Ligája

Pinezits Máté vezetőedző távozik az MTK-tól

Távozik posztjáról Pinezits Máté, a labdarúgó OTP Bank Ligában szereplő MTK Budapest vezetőedzője. A kék-fehérek honlapja kedden arról számolt be,

YouTube csatorna

Archívum