Közösségi oldalak

Kultúra

Böbe & Neon Leon – Buborékok című közös dalával népszerűsítik a Macifröccsöt

A fröccsöt, köztük a málnával ízesített Macifröccsöt népszerűsíti a Magyar Bormarketing Ügynökség Szécsi Böbe, WaTa és Leon Burch közös dalával. A Buborékok az idei Artisjus Songbook Camp-ben született, ahol 11 országból 24 alkotó, köztük 10 magyar jött össze azzal a céllal, hogy közösen komponáljanak és kapcsolatokat építsenek.

A nemzetközi dalszerző tábort 2017-ben rendezték meg először az Artisjus támogatásával, és immáron kilencedik alkalommal zajlott Budapesten. A kezdeményezés célja a kezdetek óta, hogy a magyar és külföldi zeneszerzők, szövegírók és zenei producerek ideális körülmények között együtt alkothassanak, szakmai kapcsolataikat elmélyíthessék és inspiráló környezetben töltődjenek.

A 2025-ös táborban résztvevő 24 dalszerző hármas csoportokban alkotott előre meghatározott tematikákban. Feladatuk volt többek között, hogy a Magyar Bormarketing Ügynökség Buborékok Nyara kampányához – amivel a fröccsöt népszerűsítik – dalt írjanak. Szécsi Böbe énekesnő, dalszerző és Bruch Leon amerikai énekes, dalszerző WaTa producerelésével a koncepció szerint megalkotta a Buborékok című számot, ami végül elnyerte az ügynökség tetszését. Szécsi Böbe elmondta, hogy a dalhoz készített klipet a Lupa Beach-en és a budapesti éjszakában forgatták, egy napon, délelőttől egészen hajnalig.

Az elmúlt években számos olyan dal született a Artisjus Songbook Camp-ben, amelynek komoly utóélete lett. Többek között a 2024-es Campen alkották meg a budapesti rendezésű Sakkolimpia himnuszát (Rose May & Raul – Trojan War), és A Dal egyik döntős szerzeményét is (Juhos Zsófi x OliverFromEarth – Ma szerettem beléd). A táborban született dalok közül többet is felhasználtak a Sziget Fesztivál social media kampányához.

 

A japánokat is legyőzte, gyakorlatilag csoportelső a magyar női vízilabda-válogatott

Második csoportmérkőzését is megnyerte a magyar női vízilabda-válogatott a szingapúri világbajnokságon: Cseh Sándor együttese a

Saldanha távozik a Ferencvárostól

Távozik a bajnok Ferencváros labdarúgócsapatától Matheus Saldanha. A klub pénteki tájékoztatása szerint a 25 éves

Kirúgták a Red Bull-tól, Christian Hornert

Kirúgták a Red Bull Racing vezérigazgatóját, Christian Hornert – írja a Sky News. A Red

Videoton FC bejelentette Varga Roland leigazolását

A labdarúgó Merkantil Bank Ligában szereplő Videoton FC Fehérvár hivatalos oldalán jelentette be Varga Roland

YouTube csatorna

Kövess minket Facebookon!