Közösségi oldalak

Hírek

Állandó igazgatói kinevezést kapott a Vígszínház élére Rudolf Péter

Állandó igazgatói kinevezést kapott a Vígszínház élére a teátrumot az elmúlt másfél évben vezető Rudolf Péter – jelentette be a társulat keddi évadnyitó ülésén Fekete Péter kultúráért felelős államtitkár és Karácsony Gergely főpolgármester.

Rudolf Péter elmondta, hogy a csaknem tíz hónapos szünet után újranyíló Vígszínház évada azokkal a premierekkel indul, amelyeket a járványhelyzet miatt el kellett halasztani vagy csak online lehetett megtartani.

Szeptember 4-én tartják a Szerelmek városa színpadi ősbemutatóját a Vígszínházban, ahol decemberig a Kabaré és Csehov Sirálya kerül még színre, a teátrum Váci utcai játszóhelyén, a Pesti Színházban pedig A kő című előadást, Yasmina Reza Bella Figura című színművét és a Party című vígjátékot mutatják be ebben a naptári évben.

A Vígszínház – Fotó: Terbócs Attila / Wikipédia

Tavaly tavasszal a Vígszínház társulatának több egykori neves tagja azzal állt a nyilvánosság elé, hogy Eszenyi Enikő vezetése alatt elviselhetetlen, megfélemlítő légkör uralkodott a színházban: agresszív és diktatórikus módszerekkel vezette az intézményt, rendszeresen megalázta munkatársait, többen emiatt hagyták ott a színházat az elmúlt években.

A színház fenntartójaként a főváros vizsgálatot indított az ügyben. Nem sokkal a botrány kirobbanás után Eszenyi helyett ideiglenesen Rudolf Péter vette át a Vígszínház irányítását. Eszenyi végig tagadta a vádakat, az általa vélt támadásokat az igazgatói pályázattal hozta összefüggésbe.

Hogy megelőzzék az ehhez hasonló eseteket, a színház kidolgozta saját etikai kódexét.

Magyar labdarúgó-válogatott – Csongvai és Vitális a keretben

Az egyformán újonc Csongvai Áron és Vitális Milán is bekerült a magyar labdarúgó-válogatott keretébe, amely

Szoboszlai Dominik gólöröméből derült ki, hogy apa lesz!

Betalált az angol labdarúgó-bajnokság 37. fordulójában Szoboszlai Dominik. A Liverpool magyar válogatott játékosa meze alá

Döntetlennel ismét feljutó helyen a Kazincbarcika

A feljutásért küzdő Kazincbarcika hazai pályán 1-1-es döntetlent játszott a Mezőkövesddel a labdarúgó NB II

Simán verte a Fehérvárt a Fradi

A Ferencváros hazai pályán 3–0-ra legyőzte a Fehérvárt a labdarúgó OTP Bank Liga 32. fordulójának

 

YouTube csatorna

Kövess minket Facebookon!