Közösségi oldalak

Külföld

Többen meghaltak áradások következtében Kínában, súlyos károk keletkeztek

Fotó: bbc.com

Többen meghaltak a heves esőzések okozta áradások következtében az észak-kínai Sanhszi tartományban, és súlyos károk keletkeztek – számolt be a helyi hatóságok keddi közlésére hivatkozva a Hszinhua kínai állami hírügynökség.

A tartományban október 2. és 7. között rekordméretű áradások pusztítottak, melyek következtében 15 ember veszítette életét, és további három eltűntet még mindig keresnek. A napokon át tartó esőzések hozzávetőleg 1,76 millió embert érintettek a tartományban, ahol több mint 120 ezer embert telepítettek átmeneti szállásokra. A helyi hatóságok jelentése szerint mintegy 239 ezer hektáron veszett kárba a termény, és csaknem 38 ezer épületben keletkezett súlyos kár a természeti csapás hatására. Hétfő délutánig 530 magasfeszültségű vezeték működése szünetelt, aminek következtében több mint 332 ezer háztartás maradt áram nélkül. Fennakadások alakultak ki a közlekedésben is, a katasztrófa ugyanis több mint hatezer kilométernyi utat rongált meg. A közvetlen gazdasági kárt több mint 5 milliárd jüanra (243 milliárd forintra) becsülték.

A tartományban az áradások idejére biztonsági intézkedésként szénbányákat zártak be ideiglenesen, növelve az elmúlt időszakban a szénhiány következtében kialakult áramellátási problémák miatti aggodalmakat. A helyi hatóságok kedden azt közölték, hogy a szénbányák – kevés kivétellel – ismét megkezdték működésüket az esőzések elmúltával. Az esőzések továbbá kárt tettek a legjobb állapotban megőrzött óvárossal rendelkező kínai város, Pingjao városfalában és egy épületében is. A UNESCO által a világörökség részévé nyilvánított óváros mellett Sanhsziban több más kulturális nevezetességet is megrongált a szélsőséges időjárás – adta hírül a Global Times című kínai lap.
Kína több részén alakultak ki áradások az elmúlt hetek során, idén már nem először. A Sanhszival szomszédos Hopej tartományban hétfőn 13 ember veszítette életét, miután egy busz egy részben elárasztott hídról lesodródva a megáradt folyóba merült.

Július közepén Honanban több mint háromszáz ember veszítette életét, mintegy 18 ezer ház omlott össze és több mint 46 ezer rongálódott meg a napokon át tartó esőzések miatt kialakult súlyos áradások következtében. Az áradások a legtöbb áldozatot a tartomány székhelyén, Csengcsouban követelték, ahol július 20-án rekordmennyiségű eső esett, folyókká változtatva az utcákat, és elárasztva a város egyik metróvonalát.

MTI

Videón, ahogy földbe csapódik egy magángép, fedélzetén kilenc emberrel Dél-Floridában

Drámai légi katasztrófa történt Dél-Floridában: kilenc emberrel a fedélzetén lezuhant egy magánrepülőgép egy lakópark közelében. A pilóta utolsó rádióüzeneteiben arról

Folytatódik a burkolatjavítás az M0-s autóúton és az M7-es autópályán hétfőtől

Folytatódik a burkolatjavítás az M0-s autóúton és az M7-es autópályán hétfőtől. A Magyar Közút Nonprofit Zrt. először Diósd térségében, majd

Késsel akart fizetni egy agyamputált Tatabányán

Egy tatabányai ruházati üzletből vitt el több mint 60 ezer forint értékű árut az a férfi, aki fizetés helyett késsel

Pinezits Máté vezetőedző távozik az MTK-tól

Távozik posztjáról Pinezits Máté, a labdarúgó OTP Bank Ligában szereplő MTK Budapest vezetőedzője. A kék-fehérek honlapja kedden arról számolt be,

Diósgyőri győzelmével élen a Kecskemét

A Kecskemét 3-1-re nyert a DVTK vendégeként a labdarúgó NB II 12. fordulójának hétfői zárómérkőzésén, ezzel a tabella élére ugrott.

Verstappen nyert Mexikóban, de Andrea Kimi Antonelli a világbajnok

Andrea Kimi Antonelli, a Mercedes 20 éves versenyzője minden idők legfiatalabb Forma-1-es világbajnoka lett azzal, hogy a vasárnapi Mexikói Nagydíjon

 

YouTube csatorna

Archívum