Közösségi oldalak

Külföld

Spanyolországban tesztelik a négynapos munkahetet

Spanyolország lehet az első országok egyike a világon, amely tesztelni fogja a négynapos munkahét bevezetésének lehetőségét, miután a madridi kormány beleegyezett egy kísérleti projekt elindításába az érdeklődő vállalatok számára – írja a The Guardian.

A javaslattal a Más País nevű párt állt elő, amely beszámolt a kormánnyal való sikeres egyeztetésekről is. Iñigo Errejón, a párt elnöke a Twitteren úgy fogalmazott:

A négynapos (32 órás) munkahéttel elindítjuk korunk igazi vitáját. Ez egy olyan ötlet, amelynek eljött az ideje.

Az ötlet egyébként Új-Zélandtól Németországig egyre több figyelmet kap. Támogatói a termelékenység növekedésével, a mentális egészség javításával és a klímaváltozás elleni küzdelemmel is érvelnek.

Iñigo Errejón ugyancsak arra hívta fel a figyelmet, hogy a több ledolgozott óra nem feltétlenül eredményez jobb munkát.

A párt arra tett javaslatot, hogy egy hároméves, 50 millió eurós projekt keretében mérjék fel a terv lehetőségeit, amely lehetővé teszi, hogy a benne résztvevő vállalatok minimális kockázati tényezőkkel számoljanak. Körülbelül kétszáz különböző cég vehetne részt ebben.

Az ötletnek persze akadnak ellenzői is, például az ország főbb üzleti köreiből. Ricardo Mur a Confederación Española de Organizaciones (CEOE) képviseletében egy decemberi fórumon például „őrületnek” nevezte a tervet, szerinte „a válság megoldása több munkát igényel, nem kevesebbet”.

Autóelkobzás? Börtön a száguldozóknak? Új korszak jöhet a magyar közlekedésben

Egy vétlen biciklis halt meg 2023 nyarán az Árpád hídon, és idén augusztusban Siófokon. A felüljáróról zuhant le egy vétlen

Borkai nem lesz tovább statiszta – ha nem jár hajó, nők, akkor nem kell

Távozik a győri közgyűlésből a város korábbi polgármestere. Borkai Zsolt, Győr bukott polgármestere, független önkormányzati képviselő hétfőn lemondott képviselői mandátumáról.

Lezárult a Magyarország elleni uniós kondícionalitási eljárás

Lezárult kedden a Magyarország ellen indított kondícionalitási eljárás, 4,2 milliárd eurós uniós forrás szabadul fel és újra elérhető lesz az

A Viktoria Plzent is legyőzte a Ferencváros

A Ferencváros hazai pályán 2-1-re legyőzte csütörtökön a cseh Viktoria Plzent a labdarúgó Európa-liga alapszakaszának második fordulójában, így továbbra is

Tóth Balázs lett a Szeged vezetőedzője

A 46 éves szakvezető a kedden menesztett Laczkó Zsolt helyét vette át a tabella 14. helyén álló csapatnál. A csongrádi

Kisebb stadionban lesz a georgiai-magyar meccs

Az eredeti tervektől eltérően nem a legnagyobb, nemzeti stadionban fogadja Georgia labdarúgó-válogatottja a magyar csapatot a Nemzetek Ligája B divíziójában.

YouTube csatorna

Archívum