Közösségi oldalak

Külföld

Robert Fico mindenre emlékszik, egészen az altatásig

Csütörtökön tudott beszélni először Peter Pellegrini szlovák államfő az egy nappal korábban meglőtt miniszterelnökével, Robert Ficóval, az ezt követő sajtótájékoztatón elmondta, hogy az elkövetkező napok fogják megmondani, hogyan reagál a miniszterelnök szervezete.


Pellegrini csütörtökön elmondta, hogy nem sok szót tudott váltani a még mindig nagyon rossz állapotban lévő Ficóval, politikai ügyekről egyáltalán nem is beszélgettek, a sajtótájékoztatón nem is árult el semmit arról, mi hangzott el köztük. Az Új Szó most viszont arról ír, hogy az elnök a Ta3-nak elárult pár részletet, így azt is, hogy Fico emlékszik a Nyitrabányán történt merényletre:

meglepődött, hogy ilyen gyorsan történtek a dolgok, és hogy egyáltalán ez megtörténhetett.

Merénylet áldozata lett Robert Fico szlovák kormányfő

Az elnök szerint Fico a Besztercebányára történő átszállítás idején végig magánál volt és mindent érzékelt, ami körülötte történt. Emlékszik rá hogyan kapott elsősegélyt, ahogy arra is, hogy helikopterrel Besztercebányára vitték, és hogy az ottani sürgősségi osztályon vizsgálják. Mindenre, egészen az altatásig.

Újabb hírek nem jelentek meg a kormányfő állapotáról, a csütörtöki tájékoztatás szerint bár magánál van, állapota továbbra is súlyos.

Folytatódik a burkolatjavítás az M0-s autóúton és az M7-es autópályán hétfőtől

Folytatódik a burkolatjavítás az M0-s autóúton és az M7-es autópályán hétfőtől. A Magyar Közút Nonprofit Zrt. először Diósd térségében, majd

Késsel akart fizetni egy agyamputált Tatabányán

Egy tatabányai ruházati üzletből vitt el több mint 60 ezer forint értékű árut az a férfi, aki fizetés helyett késsel

Hősiesen küzdött a Bicske csapata a Ferencvárossal

A címvédő Ferencváros 4-1-re nyert a harmadosztályban szereplő Bicske vendégeként szerdán a MOL Magyar Kupában. A két csapat hat év

Verstappen nyert Mexikóban, de Andrea Kimi Antonelli a világbajnok

Andrea Kimi Antonelli, a Mercedes 20 éves versenyzője minden idők legfiatalabb Forma-1-es világbajnoka lett azzal, hogy a vasárnapi Mexikói Nagydíjon

Az Újpest legyőzte a Nyíregyházát

Az Újpest hatodik hazai mérkőzésén is hátrányba került, végül azonban 2–1-re legyőzte a Nyíregyházát a Szusza Ferenc Stadionban vasárnap, a

A Ferencváros legyőzte odahaza a Paksot

A Ferencváros saját közönsége előtt 2–0-ra nyert a Paks ellen a labdarúgó NB I 12. fordulójának vasárnapi játéknapján. A fővárosi

YouTube csatorna

Archívum