Közösségi oldalak

Hírek

Oroszország szerint az USA halálos vírusokkal kísérletezett Ukrajnában

Az orosz külügyminisztérium szerdán magyarázatot követelt Washingtontól amiatt, hogy – állítása szerint – az amerikaiak halálos kórokozókkal folytattak kísérleteket ukrán laborokban.

Az oroszok az utóbbi napokban kezdték hangoztatni, hogy az elfoglalt területeken bizonyítékot találtak arra, hogy az ukránok halálos biológiai fegyverekkel kísérleteztek A birtokunkba jutott dokumentumok megerősítik, hogy ukrán biológiai laboratóriumokban, Oroszország területének közvetlen közelében biológiai fegyverek összetevőinek kifejlesztése zajlott – mondta vasárnap Igor Konasenkov vezérőrnagy, az orosz védelmi minisztérium szóvivője.

Közlése szerint ezek a kísérletek többek között a pestis, a lépfene, a tularémia (nyúlpestis), a kolera kórokozóival zajlottak, amelyeket aztán biológiai fegyverként vethettek volna be. Most az oroszok erre még rátettek egy lapáttal, ugyanis azt állítják, hogy e kísérletek amerikai segítséggel zajlottak. Marija Zaharova, az orosz külügyminisztérium szóvivője szerint ugyanis a kutatásokat a Pentagon finanszírozta.

Mégis mire készültek ott önök?

– tette fel a kérdést Zaharova, majd azzal folytatta, hogy

„Az Egyesült Államok védelmi minisztériumának és elnöki hivatalának meg kell magyaráznia a világközösségnek – hivatalosan is, nem csak négyszemközt a politikusoknak –, hogy milyen programok zajlottak Ukrajnában.”

Részleteket követelünk, és a világ is várja ezeket önöktől – mondta az orosz külügyi szóvivő. Az ukrán elnöki hivatal egyik szóvivője tagadta, hogy ilyen kísérletek zajlottak volna, miközben a Pentagon szóvivője „abszurd álhírnek” nevezte az oroszok által elmondottakat.

Reuters nyomán

Mentő- és tűzoltóautók vonultak egy forgalmas tatabányai üzlethez

Szirénázó járművek zavarták meg a hétfő reggeli nyugalmat Tatabányán, a Szent Borbála úton. Információink szerint hétfő kora reggel több mentő-

A mesterséges intelligencia nem csak a nagyvállalatok számára lehet hasznos

A mesterséges intelligencia üzleti alkalmazása sokáig elsősorban nagyvállalati fejlesztésekhez és jelentős technológiai beruházásokhoz kapcsolódott. Ma azonban az AI alkalmazása már

Aláírásgyűjtés indult Hévízen a gyógytó önkormányzati tulajdonrészének visszaszerzéséért

Több százan gyűltek össze vasárnap este Hévízen, a városi sportcsarnokban, ahol az önkormányzat kezdeményezésére aláírásgyűjtést indítottak, hogy a város ismét

Lukács góljával nyert a Puskás Akadémia Győrben

A Puskás Akadémia Lukács Dániel góljával 1–0-ra győzött a címvédő ETO FC vendégeként a labdarúgó OTP Bank Liga 9. fordulójának

Húsz perc futball és döntetlen Kispesten

A sereghajtó Kispest-Honvéd 1–1-es döntetlent játszott hazai pályán az Újpesttel a labdarúgó OTP Bank Liga 9. fordulójának vasárnapi fővárosi rangadóján.

Szoboszlai nélkül rangadót vesztett a Liverpool

A Liverpool Szoboszlai Dominik nélkül, de Kerkez Milossal a kezdőben 3-0-ra kikapott a vendég és az utolsó 30 percben emberelőnyben

YouTube csatorna

Archívum