Közösségi oldalak

Külföld

Mérsékelt erejű földrengés volt Romániában

Mérsékelt erejű földrengés rázta meg csütörtök reggel Románia délkeleti részét, amely a romániai Országos Földtani Intézet (INFP) szerint 5,3-as erősségű volt.

A rengés Bukaresttől 126 kilométerre északra, Brassótól 76 kilométerre keletre a Kárpátok kanyarulatának külső részén, a moldvai Buzau és Vrancea megye határtérségében, helyi idő szerint 6 óra 50 perckor történt, 147 kilométeres  mélységben – közölte a honlapján az INFP. Az amerikai földtani intézet (USGS) gyorsjelentése szerint a romániai földmozgás 5,1-es erősségű volt, 148 kilométeres mélységben történt, a Vrancea megyei Plostina település közelében.

A földmozgás Bukarestben és az ország délkeleti részén mindenütt érezhető volt, az országos katasztrófavédelmi felügyelőség szerint azonban a 112-es segélyhívón nem érkezett áldozatokról vagy anyagi károkról szóló bejelentés. Az INFP igazgatója, Constantin Ionescu a Digi24 hírtelevíziónak nyilatkozva elmondta: ez volt az utóbbi két év legerősebb földmozgása Romániában, és normálisnak számít az úgynevezett Vrancea szeizmikus térségben.

A román hatóságok szerint szeizmológiai szempontból Bukarest számít Európa legveszélyeztetettebb fővárosának.
A történelmi feljegyzésekre alapozva a szeizmológusok azt valószínűsítik, hogy Bukarest térségét évszázadonként legalább kétszer rázza meg nagy erejű földmozgás. A legutóbbi, 1977-es 7,2-es erősségű földrengésben több mint 1400-an haltak meg, és több mint 11 ezer ember megsérült.

MTI

Békéscsabáról igazolt a Videotonhoz

A labdarúgó NB II-ben szereplő Videoton FC Fehérvár bejelentette a fiatal balhátvéd, Rostás Szilárd szerződtetését.

Annyit csörgött Hannah Hampton telefonja, hogy felvette a sajtótájékoztató alatt

Az Eb-negyeddöntő utáni sajtótájékoztatón annyit csörgött Hannah Hampton telefonja, hogy felvette, hátha valami baj van.

A románok legyőzésével negyeddöntős a férfi vízilabda-válogatott

A magyar válogatott 15-11-re legyőzte a román csapatot a szingapúri vizes világbajnokság férfi vízilabdatornájának pénteki

Idegenbeli vereséggel búcsúzott a Paks

A kupagyőztes Paksi FC 3-0-ra kikapott a román CFR Cluj vendégeként a labdarúgó Európa-liga selejtező

YouTube csatorna

Kövess minket Facebookon!