Közösségi oldalak

Külföld

Három kelet-európai ország lezárta légterét az oroszok előtt, Lavrovék viszont ezt nem fogják annyiban hagyni

A Kreml „ellenséges akciónak” minősítette három kelet-európai ország lépését, amellyel megakadályozták, hogy Szergej Lavrov orosz külügyminiszter Szerbiába repüljön. A három ország nyilvánvalóan nem számított arra, hogy azonnal megérkezik Putyin büntető figyelmeztetése.

Lavrov hétfőn Belgrádban beszélt volna Aleksandar Vučić szerb elnökkel, de kénytelen volt lemondani a látogatását, miután a Szerbia környéki országok – Bulgária, Észak-Macedónia és Montenegró – lezárták légterüket a repülőgépe előtt.

Szergej Lavrov orosz külügyminiszter Fotó: AP/Alexander Zemlianichenko

Az orosz külügyminiszter példátlannak nevezte a lépést, és azt mondta, inkább meghívja szerb kollégáját, hogy látogassa meg Moszkvában.

„Ha az orosz külügyminiszter szerbiai látogatását nyugaton egyetemes méretű fenyegetésnek tekintik, akkor nyugaton a dolgok egyértelműen nagyon rosszak”

– mondta Lavrov.

A három kelet-európai ország most azt találgatja, mi következik abból, hogy Oroszország hivatalosan is ellenséges akciónak nevezte a légtérzárat.

Videoton FC bejelentette Varga Roland leigazolását

A labdarúgó Merkantil Bank Ligában szereplő Videoton FC Fehérvár hivatalos oldalán jelentette be Varga Roland

Neuer bírálta, Courtois megvédte a horrorsérülést okozó Donnarummát

Megosztotta a kapustársadalmat Gianluigi Donnarumma, a PSG hálóőrének megmozdulása, amellyel súlyos sérülést okozott a Bayern

Brit Nagydíj – Norris újra győzött, a veterán Hülkenberg először a dobogón

Lando Norris, a McLaren hazai versenyzője nyerte a Forma-1-es Brit Nagydíjat vasárnap Silverstone-ban, így összetettben

Nagyüzem volt az NB II-es csapatok felkészülésében

Nagyüzem volt az NB II-es osztályban. A Bp. Honvéd a Kecskemétet simán verte, a Vasas

 

YouTube csatorna

Kövess minket Facebookon!