Közösségi oldalak

Külföld

Fenyegetőzik a belarusz vezetés

Aljakszandr Lukasenka fehérorosz elnök beszél támogatóihoz Minszkben 2020. augusztus 16-án, egy nappal az elnökválasztás eredménye ellen tiltakozók tüntetése után. Fotó: MTI/EPA/Jauhen Jercsak

Abszurdnak nevezte csütörtökön az emberi jogok ismételt megsértésével és az Európai Unió felé irányuló migránsáradat megszervezésével vádolt Fehéroroszország az EU és partnerei által ellene elrendelt szankciókat.

„A döntés abszurditásának a mélysége kezd minden logikával szembeszállni”

– vélte közleményében a fehérorosz külügyminisztérium.

Minszk „súlyos, aszimmetrikus, de helyénvaló intézkedésekkel fog válaszolni”

– figyelmeztetett.

Az Egyesült Államok, Nagy-Britannia, az Európai Unió és Kanada csütörtökön jelentettek be újabb gazdasági szankciókat Fehéroroszország ellen. Minszket azzal vádolják, hogy bevándorlóáradatot szervezett Lengyelországgal közös határára, hogy így álljon bosszút a korábban ellene hozott büntetőintézkedések miatt.

A korábbi szankciókat azután fogadták el, hogy a minszki rendszer kemény kézzel sújtott le az erősen vitatott tisztaságú – 2020 augusztusában rendezett – elnökválasztás eredménye ellen tiltakozó ellenzékre. Aljakszandr Lukasenkát a választás hivatalos végeredménye szerint a szavazatok több mint 80 százalékával választották újra – immár hatodik – államfői mandátumára.

„Országunk démonizálása folytatódik”

– olvasható a fehérorosz külügyminisztérium közleményében. A tárca szerint a nyugatiak célja Fehéroroszország „gazdasági megfojtása” és „szuverén államként való elpusztítása”.

„Nem első ízben történik, hogy Fehéroroszországnak hasonló kihívásokkal kell szembenéznie a Nyugat részéről”

– emlékeztetett a minisztérium, amely szerint „mint korábban, a fehérorosz állam ismét megerősödik, és méltósággal lép át ezen az időszakon, jó életszínvonalat biztosítva a lakosságnak”.

MTI

Autóelkobzás? Börtön a száguldozóknak? Új korszak jöhet a magyar közlekedésben

Egy vétlen biciklis halt meg 2023 nyarán az Árpád hídon, és idén augusztusban Siófokon. A felüljáróról zuhant le egy vétlen

Borkai nem lesz tovább statiszta – ha nem jár hajó, nők, akkor nem kell

Távozik a győri közgyűlésből a város korábbi polgármestere. Borkai Zsolt, Győr bukott polgármestere, független önkormányzati képviselő hétfőn lemondott képviselői mandátumáról.

Lezárult a Magyarország elleni uniós kondícionalitási eljárás

Lezárult kedden a Magyarország ellen indított kondícionalitási eljárás, 4,2 milliárd eurós uniós forrás szabadul fel és újra elérhető lesz az

A Viktoria Plzent is legyőzte a Ferencváros

A Ferencváros hazai pályán 2-1-re legyőzte csütörtökön a cseh Viktoria Plzent a labdarúgó Európa-liga alapszakaszának második fordulójában, így továbbra is

Tóth Balázs lett a Szeged vezetőedzője

A 46 éves szakvezető a kedden menesztett Laczkó Zsolt helyét vette át a tabella 14. helyén álló csapatnál. A csongrádi

Kisebb stadionban lesz a georgiai-magyar meccs

Az eredeti tervektől eltérően nem a legnagyobb, nemzeti stadionban fogadja Georgia labdarúgó-válogatottja a magyar csapatot a Nemzetek Ligája B divíziójában.

YouTube csatorna

Archívum