Közösségi oldalak

Külföld

A brit fogyasztóknak 80%-kal nőnek az energiaszámlák októbertől

Októbertől 80 százalékkal emelkedik az energia ára a brit fogyasztók száma – jelentette be a brit szabályozó hatóság pénteken. Az Ofgem lépése következtében az átlagos éves rezsiszámla 3549 fontra (körülbelül 1,7 millió forint) fog emelkedni.

Az árplafon emelése fokozni fogja az inflációt a szigetországban, ahol már érezhető a megélhetési válság, ezáltal még nagyobb lesz a nyomás a kormányon, hogy tegyen lépéseket.

Hatalmas hatása lesz a háztartásokra az emelésnek szerte Nagy-Britanniában, és januárban várhatóan újabb emelés következik, az energiapiac árképzésre gyakorolt nyomása miatt – számolt be Jonathan Brearles, az Ofgem vezérigazgatója. Hozzátette, hogy szerinte a kormánynak további segítséget kell nyújtania a háztartásoknak. „A válaszlépések mértékének meg kell egyeznie az előttünk álló válság mértékével” – fogalmazott.

Nadhim Zahawi pénzügyminiszter közölte, hogy már dolgozik a terven, melynek a következő kormány számára készen kell lennie. A következő kabinet kinevezése szeptember 5-én lesz, mikor eldől, hogy Liz Truss vagy Rishi Sunak lesz a következő brit kormányfő.

Forrás: euronews.com

Így győzte le a Siófok a Pénzügyőr csapatát

Farkas Tamás és Mervó Bence góljával fontos győzelmet szerzett a Pénzügyőr ellen a Siófok csapata. The post Így győzte le

Négy pontot vonnak le az újonc Tiszakécske csapatától

Négy pont levonásával sújtotta az MLSZ Versenybizottsága a másodosztályban újoncként szereplő Tiszakécske csapatát. A Tisza-partiak játékosuk, a télen az NB

Bajnokok Ligája – A szezon legjobb meccsén egygólos előnyt szerzett a PSG a Bayern ellen

A címvédő Paris Saint-Germain hazai pályán 5-4-re legyőzte a Bayern Münchent a labdarúgó Bajnokok Ligája elődöntőjének első, keddi mérkőzésén. A

Nem bírt a Soroksárral a Honvéd

A feljutásért harcoló Budapest Honvéd gól nélküli döntetlent játszott vendégével, a bennmaradásért küzdő Soroksárral a labdarúgó NB II 27. fordulójának

 

YouTube csatorna

Archívum