Közösségi oldalak

Hírek

Vitézy Dávid: Lázár János újabb vonalbezárásokat és járatritkítást készít elő!

Lázár János vasúti vonalbezárásokat és jelentős járatritkítást előrevetítő törvénymódosítást nyújtott be a Parlamentnek – állítja Vitézy Dávid.

A Podmaniczky Mozgalom fővárosi frakcióvezetője a Facebookon azt írja, hogy csökkentené a minimális szolgáltatási szintet a törvényjavaslat, így ezen túl már csak napi 2 (azaz kettő!) járatnak kell majd közlekednie a járásközpont és a megyeszékhely között, a szomszédos megyeszékhelyek között, valamint Budapest és a megyeszékhelyek között.

„Miközben manapság már nemcsak Ausztriában vagy Németországban, de Csehországban is az a cél, hogy óránkénti ütemes menetrend legyen minden főbb relációban, mi visszafelé haladunk ezügyben is. Budapest és a nagyvárosok jelentős része között egyébként ma is megvan az óránkénti ütemes menetrend Magyarországon. Miért nem az óránkénti ütemes menetrendet célozza meg a törvény, miért akarunk visszalépni abból is, ami már megvan?”

– kérdi Vitézy.

Ami a vonalbezárást illeti: a frakcióvezető szerint „két ponton is látszik, hogy további vidéki vasútvonalak bezárását készíti elő Lázár János. Egyrészt a törvénybe bekerülne, hogy ‘ha a vasúti személyszállítási közszolgáltatást végző közlekedési szolgáltató által végzett személyszállítási közszolgáltatás műszaki okból vasúti járművel nem látható el’, akkor egyes vasúti szabályokat már nem kell alkalmazni. Ez nyilván a már bezárt vonalak esetében már mindegy, tehát a törvénymódosítás további vonalbezárásokat vetít előre.De ennél közvetlenebbül is látszik a szándék: a törvényjavaslat kimondaná, hogy minden relációban csak egyféle közlekedési móddal, a törvény szava járása szerint ‘a leghatékonyabb közlekedési móddal’ látná el a jövőben a közszolgáltatást az állam. Nem is tagadja a törvényjavaslat, hogy ezzel jelentős szolgáltatás-csökkentést készít elő, szó szerint ezt írja:

Nem szűnhet meg olyan vonat és busz közötti párhuzamosság, ahol a párhuzamosság megszüntetése 50%-nál nagyobb mértékű eljutási idő növekedést jelentene.’ Tehát, ha a vasútvonal bezárása miatt ‘csak’ másfélszeresére nő majd az eljutási idő, az még Lázár Jánosnak rendben van”

– írja Vitézy Dávid, aki arra kér minden országgyűlési képviselőt, hogy mondjon nemet a magyar vasúti közlekedés további leépítésére, Lázár János járatritkítási és vonalbezárási terveire.

Súlyos vereséggel búcsúzott a Debrecen

A Debrecen kettős vereséggel búcsúzott a labdarúgó Konferencia-liga-selejtező harmadik fordulójában, mivel 5-1-re kikapott a dán FC Köbenhavn vendégeként a párharc

Gólzápor és meglepetések a hétközi fordulóban – NB III-as eredmények

Hétközi fordulót rendeztek az NB III-ban, ahol a négy csoportban ezúttal is több érdekes eredmény született, miközben a Dél-Nyugati csoportban

Kizárták a Dunaújváros NB III -as csapatát!

A Magyar Labdarúgó Szövetség kizárta a Dunaújváros FC-t az NB III Dél-Nyugati csoportjából. Az NB III Dél-Nyugati csoportjában szereplő Dunaújváros

A kalapácsvető Halász Bence országos csúccsal aranyérmes

Halász Bence megszerezte a magyar atlétika 19. Európa-bajnoki címét: kedd este Birminghamben 84,25 méteres fantasztikus országos csúccsal megnyerte a férfi

YouTube csatorna

Archívum