Közösségi oldalak

Hírek

Ügyészségen a gyomaendrődi motortolvajok ügye

Régi típusú segédmotor-kerékpárokból akart pénzt csinálni négy férfi Gyomaendrődön, a negyedik lopás után azonban elfogták őket a rendőrök. Az ellenük indított büntetőeljárás iratai az ügyészségre kerültek.

 

Gyomaendrődön idén január közepétől március közepéig négy hasonló bűncselekmény történt. Udvarokból és egy telephelyről tűnt el egy-egy régi típusú segédmotor-kerékpár. Mindegyik ugyanolyan márkájú volt. A városi rendőrőrs rendőrei minden bejelentés után gyűjtötték és elemezték az információkat, gyanították, hogy ugyanazok az emberek járhattak minden helyszínen. Munkájuk eredménnyel járt, a negyedik lopás után megszakították a sorozatot, elfogták azt a három férfit, akik a gyanú szerint a különböző helyekről elvitték a kétkerekűket. Párban jártak lopni, egyikük figyelt, míg a másik eltolta a járgányt.

Nem volt nehéz dolguk, mert nyitott kapukat találtak, illetve volt olyan hely is, ahol benne volt az ajtóban a kulcs. A megszerzett motorokat odaadták egyikük testvérének, ő eladta azokat. Az előbbi három férfit lopás, míg a lopott motorokat eladó testvért pénzmosás bűncselekmény elkövetésével gyanúsítja a rendőrség. A Szarvasi Rendőrkapitányság rendőrei a nyomozás vizsgálati szakaszában a szükséges eljárási cselekményeket elvégezték és az ügy iratait 2022. november 8-án továbbították az ügyészségre – tájékoztatta portálunkat a Békés Megyei Rendőr-főkapitányság.

Hatgólos döntetlen Kisvárdán

A Kisvárda hazai környezetben fordulatokkal teli, izgalmas meccsen 3-3-as döntetlent játszott a Zalaegerszeggel a labdarúgó Fizz Liga 17. fordulójának vasárnap

A Debrecen is elvitte a három pontot az FTC otthonából

A Debrecen egygólos győzelmet aratott a címvédő Ferencváros vendégeként a labdarúgó Fizz Liga 17. fordulójának második vasárnapi mérkőzésén. Az Európa-ligában

Nem tudta legyőzni otthon a Milan a Sassuolót

Az AC Milan hazai pályán 2-2-es döntetlent játszott a Sassuolóval az olasz labdarúgó-bajnokság 15. fordulójának első vasárnapi mérkőzésén. A vendégek

Magabiztosan verte a sereghajtót a Paks

A Paks simán, 2-0-ra győzött a sereghajtó Kazincbarcika vendégeként a labdarúgó Fizz Liga 17. fordulójának első vasárnapi mérkőzésén, Mezőkövesden. A

YouTube csatorna