Közösségi oldalak

Hírek

Tisztán előrébb jutsz

Békésben is folytatódik, erősödik a szakemberek együttműködése a drogprevenció jegyében. A Békés Megyei Kábítószerügyi Egyeztető Fórum ülésén a megyei önkormányzat elnöke egy új projekt indítását jelentette be.

Ülésezett a kábítószerügyi fórum Békés megyében. A január 14-ei tanácskozáson a szerhasználat terjedése ellen fellépő, az érintetteket segítő szakemberek osztották meg egymással tapasztalataikat és vázolták a jövőre vonatkozó terveiket.

A Békés Megyei Önkormányzat Közgyűlésének elnöke, Molnár Sándor tájékoztatta a résztvevőket arról, hogy egy nyertes pályázatuk révén Tisztán előrébb jutsz címmel új projektet valósítanak meg. Hangsúlyozta a függőségekkel szembeni küzdelem fontosságát, és támogatásáról biztosította a fórum tagintézményeinek képviselőit, illetve a prevenciós tevékenységet végző munkatársakat.

A Békés Megyei Rendőr-főkapitányság Bűnmegelőzési Osztályának vezetője, Telekné Furák Mónika r. alezredes kiemelte, a megyei önkormányzat pályázati forrása több elképzelés finanszírozására ad lehetőséget. Hangsúlyozta, hogy erre az évre is terveznek többek között szakembereknek képzéseket, szülőknek és hozzátartozóknak prevenciós, illetve támogató programokat, tájékoztató alkalmakat, amelyeken a szerhasználathoz vezető okokat ismertetik és bemutatják a célzott segítségnyújtás lehetőségeit.

A legnagyobb feladatnak a 12 és 18 év közötti fiataloknak szóló programok megvalósítását jelölte meg, legalább háromezer fiatalt igyekeznek majd közvetlenül megszólítani. Kiemelte a Baptista Tevékeny Szeretet Misszió és a Békés Megyei Központi Kórház Drogambulanciájának szerepét, jelentős közreműködésüket a programokban. Az értekezleten a függőség pszichológiai hátteréről, felismeréséről, kezelési lehetőségeiről is hallgattak előadást a résztvevők.

A Békés Megyei Kábítószerügyi Egyeztető Fórum a tervek szerint havonta ülésezik majd azért, hogy a szakemberek közötti információáramlás gördülékeny legyen, és a tervezett prevenciós programokat is minél hatékonyabban valósítsák meg.

Hat gólt kapott és kiesett a címvédő Paks – MOL Magyar Kupa eredmények

A legutóbbi két kiírást megnyerő Paks hazai pályán 6–2-re kikapott a Diósgyőrtől a labdarúgó MOL Magyar Kupa nyolcaddöntőjében. Alaposan meglepte

MOL Magyar Kupa – A címvédő Paks a negyeddöntőbe jutással lábalna ki a hullámvölgyből

A legutóbbi két kiírást megnyerő Paksi FC hazai pályán játszik a labdarúgó MOL Magyar Kupa nyolcaddöntőjében a Diósgyőrrel, s továbbjutásával

Megdolgoztatná a Fradit a csákvári kapitány

Idén összeálltak a csillagok Csákváron, a rutinos maghoz kiváló fiatalok érkeztek a Puskás Akadémiától, és a nagyszerű mixnek hála akár

Őrületes mérkőzésen nyert a City – Szoboszlai gólt szerzett, és piros lapot kapott

Szoboszlai Dominik nagyszerű szabadrúgásgóljával vezetést szerzett a Liverpool, mégis 2-1-es vereséget szenvedett a vendég Manchester Citytől az angol labdarúgó-bajnokság 25.

 

YouTube csatorna