Közösségi oldalak

Hírek

Szerszámokat, kisgépeket lopott három férfi Mezőberényben

Szerszámokat, kisgépeket lopott három férfi egy mezőberényi ház melléképületéből. A rendőrök néhány óra alatt elfogták őket, és a bűnös úton szerzett dolgokat lefoglalták tőlük. A rendőrség az ügy vizsgálatát befejezte.

Mezőberényben, egy ház melléképületéből 2022. január 5-éről 6-ára virradó éjjel kisgépeket és szerszámokat loptak. Miután a tulajdonos bejelentést tett a történtekről, a rendőrök néhány óra alatt azonosították és elfogták a bűncselekmény elkövetésével gyanúsítható férfiakat. Hárman voltak, közülük ketten a kerítésen át bemásztak a ház udvarára. A melléképület nem volt bezárva, bementek és összepakolták az ott tárolt szerszámokat, kisgépeket. Többek között szerszámkészleteket, fúrókat, dekopír fűrészt, falszkennert, flexet, kábeleket és vákuumszivattyút, valamint egy táskát loptak el.

A dolgokat a kerítésen át kiadogatták harmadik társuknak, majd együtt mindent elvittek. A rendőrök, amikor kutatást tartottak náluk, a szerszámok, gépek többségét meg is találták és visszaadták a tulajdonosnak, így a 300 ezer forint kár nagy része megtérült. A három mezőberényi férfi ellen a Békési Rendőrkapitányság Mezőberényi Rendőrőrse lopás vétség elkövetésének megalapozott gyanúja miatt indított büntetőeljárást. A nyomozás vizsgálati szakaszában a rendőrök a szükséges eljárási cselekményeket elvégezték és az ügy iratait 2022. július 1-jén továbbították az ügyészségnek.

Kínai Nagydíj – Piastrié a pole pozíció Sanghajban

Oscar Piastri, a McLaren ausztrál versenyzője nyerte a Forma-1-es Kínai Nagydíj szombati időmérő edzését, így

Kínai Nagydíj – Hamilton nyerte a sanghaji sprintfutamot

A hétszeres világbajnok Lewis Hamilton, a Ferrari brit versenyzője rajt-cél győzelmet aratott a Forma-1-es Kínai

Élőben közvetítjük a Karcagi SE–Sényő FC mérkőzést

Felhívjuk a labdarúgó kedvelő olvasók, illetve az érdeklődők figyelmét, hogy a 2025.03.22.-én szombat, 14:00 -kor

Kínai Nagydíj – Hamilton rajtol az élről a sprintfutamon

Meglepetésre Lewis Hamilton, a Ferrari brit pilótája nyerte a Forma-1-es Kínai Nagydíj pénteken rendezett sprintkvalifikációját,

 

YouTube csatorna

Kövess minket Facebookon!